2022. május 12., 08:52

Újságíró voltam – Egy gazdag élet színes krónikája

A koronavírus-járvány fenekestül felforgatta a világunkat, mondogatjuk gyakran, és ez kétségkívül így is van. Ha valami pozitívum volt ebben az elmúlt két évben az minden bizonnyal az, hogy a négy fal közé kényszerült emberek egynémelyikéből a bezártság kihozta azt, amire addig nem volt idő vagy energia.

Újságíró voltam
Fotó: Dunajszky Éva
H. Zsebik Sarolta és Lampl Zsuzsanna

Így van ezzel a végzettségét tekintve mérnök-közgazdász H. Zsebik Sarolta is, akinek a neve azonban teljesen más összefüggésben csenghet ismerősen a korábban születettek fülében. A szocializmus idején ugyanis évtizedekig a felvidéki magyar sajtó egyik jelentős képviselője volt, a Nő című hetilapunk ismert riportere.

Sárika, ahogy ismerősei és a barátai nevezik, alig fél év alatt írta meg azt a több mint háromszázoldalas önéletrajzi ihletésű könyvet, amelynek apropóján egykori kollégája, Lampl Zsuzsanna szociológus, újságíró, író beszélgetett a szerzővel a pozsonyi Csemadok-székházban a pozsonyligetfalusi alapszervezet szervezésében. A Phoenix Library – Womanpress kiadó gondozásában magyar és szlovák nyelven (a szlovák nyelvű változatot Zsidek Veronika fordította) is megjelent könyvnek már a műfaja sem hazudtolja meg az egykori újságírót: valódi nagyriport. De nemcsak H. Zsebik Sarolta élete tárul elénk a könyv hasábjain, hanem egyfajta társadalomrajz is kibontakozik előttünk a szerző élvezetes történeteit olvasva.

Újságíró voltam
Fotó:  A szerző felvétele
A könyv magyarul és szlovákul is megjelent

A családja azt szerette volna, ha a családi hagyományokhoz híven ő is a mezőgazdaságban marad, ezért is küldték mezőgazdasági középiskolába, de neki egészen más álmai voltak. „…kicsi korától kezdve az újságírásról álmodott, A határmenti falucskában azonban nem sok esélye volt álmai valóra váltására. Ám ő kitartott az elhatározása mellett, és még nem töltötte be a 19. életévét, amikor már újságíróként dolgozott. A ranglétra legalsó fokáról a legmagasabbra ért fel 28 évig tartó újságírói munkássága alatt” – írja a könyv fülszövegében Lampl Zsuzsanna.

A legőszintébb kitárulkozás ez a könyv

„Huszonnyolc évig voltam újságíró, ez alatt az idő alatt több mint 1500 cikket megírtam, főképpen riportot” – kezdte saját maga bemutatását a szerző, aki a rendszerváltást követően abbahagyta a hőn szeretett szakmát, és vállalkozni kezdett. Mint mondta valahol mélyen azonban mindvégig élt benne az akarat, hogy az élettörténetét egyszer, ha majd ideje lesz rá, megírja, mint egyfajta örökséget az unokáinak és a dédunokáinak. Erre segített rá a koronavírus-járvány.

A könyv tulajdonképpen három részre tagolódik, az első rész szól a szerző újságíró múltjáról, a második a vállalkozó évekről, a harmadik pedig a nyugdíjas évekről.

Ezekhez a fejezetekhez kapcsolódóan, a beszélgetés során sok mindenről szó volt, többek közt arról is, milyen érzés volt, hogy egy ismert újságíró, egyszer csak leteszi a tollat, és 30 évig nem ír, miközben addig az írás talán az egyik legfontosabb dolog volt a számára, személyisége egy részének a kifejezőeszköze. H. Zsebik Sarolta szerint azonban a rendszerváltás után, amikor megszűnt a Nő, amit a gyerekének tartott, nemcsak az ő élete változott meg gyökeresen, megváltozott minden.

… erkölcsileg teljesen más lett ez az időszak, mint amilyen az én újságírói beállítottságom volt, és én ezt már így nem tudtam csinálni”

, fűzte hozzá.

A beszélgetés során szó volt a vállalkozással telt évekről, a nehézségekről, arról a kemény 13 évről, amíg – ahogyan Sárika maga fogalmazott – „nem élt”, majd a nyugdíjas évekről, amikor újra „elkezdődött az élet”, a nagy utazások és felfedezés, de a tanulás időszaka is, illetve a barátokról, a társkeresésről is.

Újságíró voltam
Fotó:  A szerző felvétele
A beszélgetés résztvevői a Csemadok-székházban Pozsonyban

„A könyv meglepően őszinte kitárulkozás is. A Covid-időszak alatt több női életrajzi könyvet is elolvastam, de ez tetszett a legjobban, és éppen azért, mert ez volt a legőszintébb, szinte határtalanul őszinte” – mondta a beszélgetés során Lampl Zsuzsanna. A szerző szerint ő maga is elgondolkodott azon, lehet-e ennyire kitárulkozni, de végül arra jutott, hogy vagy megír őszintén mindent, ahogyan az történt, vagy másként nincs értelme. „Minek szépítgessem az eseményeket, minek írjam másképpen, nekem ez az életem, nekem ezt szánta a sors, én ezt éltem át, tehát én úgy írom meg, ahogy történt” – válaszolt a szerző.

Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek

Egy gazdag élet színes krónikája, egy talpig nő őszinte monológja ez a könyv, egy közülünk való emberé, aki örömöt és szeretetet sugároz, és helyt tudott állni az élet nehéz helyzeteiben is – írja Lampl Zsuzsanna a könyv fülszövegében.

S valóban. Olyan történetek sora tárul elénk a könyv olvasása közben, amelyek bármelyikünkkel megtörténhettek volna, vagy éppen meg is történtek.

Amint azt H. Zsebik Sarolta mesélte a beszélgetés során, a könyv megjelenése után felhívta őt egy hölgy, aki elmondta neki, hogy amit leírt, az vele is megesett. Csak éppen ő eddig nem merte elmondani senkinek. De most, hogy ő megírta, és elmondta mindenkinek, ő is elmondja – legalább neki.

Ezek az őszintén kimondott történetek tehát, amellett, hogy az életrajzi vonatkozásokon kívül bizonyos fokú rálátást nyújtanak az adott kor társadalmi problémáira is, amint az a fenti példa is mutatja, egyfajta őszinteségre ösztönzik az olvasót is. Ajánljuk tehát mindenkinek, olvassa el, mert amellett, hogy garantáltan élvezetes olvasmányban lesz része, elgondolkodásra késztet bennünket saját magunkról is.

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.