Újra leállnak a buszok Besztercebánya megyében?

2020. február 19., 14:23
ma7 | TASR

A zólyomi autóbusz-közlekedési vállalat (SAD) továbbra sem hajlandó leülni a megyével tárgyalni és folytatja a nem szokványos praktikáit – állapította meg Besztercebánya megye elnöke Ján Lunter. Egyben felhívta a zólyomi SAD vezetőit, hogy üljenek le közösen a tárgyalóasztal mögé, hogy megoldják a vitás kérdéseket. A megye azt is jelezte, hogy büntetőjogi feljelentést készít elő a januári helyzet kialakulásával kapcsolatban.

 Amint Lunter megjegyezte, a fuvarozó figyelmen kívül hagyta a tárgyalásokra szóló többszöri felhívást, és ehelyett egy ultimátumot küldött.

A fuvarozó a közjegyzői letétben lévő, csaknem 1,6 millió euró felszabadítását kéri, annak ellenére, hogy ennek kifizetésére jelenleg nincs jogi indok. A február 13-án keltezett levelükben kérik az öszzeg hét napon belüli felszabadítását, mert az, idézem „megfelelőbb feltételeket teremtene a konfliktus nélküli együttműködéshez”. Az ilyen megfogalmazások erősen emlékeztetnek a január végén kialakult helyzetre, és attól tartok, hogy ez ismét egyfajta nyomásgyakorlás, ha nem zsarolás.

- magyarázta a megye vezetője. Az ultimátum csütörtökön (február 20-án) jár le.

Arról az összegről van szó, amelyet a SAD Zvolen még 2018-ra követel.

A megye szerint azonban a fuvarozónak csak a jogerős bírói végzés után szabadíthatják fel közjegyzői letétből. A bíróságnak arról kellene döntenie mennyiben volt jogszerű a megye előző vezetése (Kotleba) által aláírt szerződésfüggelék. Eddig nem született jogerős döntés.

Ondrej Lunter, a megye alelnöke elmondta, minden lehetséges jogi eszközt felhasználnak arra, hogy megelőzzék a buszközlekedés újbóli megállítását.

Amíg a módosítás érvényességéről szóló jogerős ítélet meg nem születik, érvényes a bíróság halasztó hatállyal nem bíró határozata, amely utasítja a fuvarozót az autóbuszjáratok indítására. Szintén érvényes a megye, mint a közlekedést igazgató szerv határozata, amely a fuvarozókat arra kötelezi, hogy az érvényes engedélyekkel és a jóváhagyott menetrendekkel összhangban hajtsák végre a közérdekű szállítást 

- hangsúlyozta a régió alelnöke. Nem rejtette el azonban aggodalmát, hogy a helyzet tovább bonyolódhat, mivel a zólyomi SAD reakciója kiszámíthatatlan.

Ugyanakkor hozzátette, hogy

a bíróság sürgős intézkedésének megsértéséért a kiszabott szankciók mintegy 30 000 eurót tehetnek ki, ami egy kb. 20 millió év forgalmú vállalkozás számára semmit sem jelent.

Ondrej Lunter arról is tájékoztatott, hogy a megye büntetőjogi panaszt készít a forgalom januári felfüggesztésével kapcsolatban, mivel gyanújuk szerint az SAD Zvolen fenyegetett és visszaélt monopóliumával.

Elmondása szerint a bíróságnak egyértelmű jelzést kell küldenie a többi fuvarozó számára is, hogy a jövőben mi lehetséges és mi nem.

Kövesse facebook oldalunkat is!