Újra csalogat a Szikince
2018 júliusának utolsó hétvégéjén a Szikince patak völgye ismét fesztiválhangulatba kerül.
A 13. alkalommal megrendezendő Szikince Fesztiválnak idén is Garampáld, Kisgyarmat és Zalaba ad otthont. A színvonalas rendezvénysorozat pénteken Smidt Róbert fafaragó Himnusz című táblaképének kisgyarmati kiállításával veszi kezdetét.
A Garampáldon és Kisgyarmaton párhuzamosan zajló szombati programfolyam Czibulka Brigitta hegedű- és Berec Péter harmonikajátékával lesz igazán színes, de színpadra lép többek között Gál Tamás is, aki a Csavar Színház humorban és interakcióban bővelkedő Arany-feldolgozását, A nagyidai cigányokat adja majd elő. A néptánckedvelők a Kéméndi Bokréta Néptáncegyüttesnek, a nosztalgiázni vágyók a Jump Rock Band által előadott slágereknek, az operáért rajongók pedig az érsekújvári születésű énekművész, Szeredy Krisztina előadásának örülhetnek. Július utolsó szombatján a fesztiválozók közlekedését a Kisgyarmat–Garampáld vonalon járó kisvonat könnyíti meg.
A rendezvény vasárnap Zalabán folytatódik, ahol a színpadon a tágabb régió folklórcsoportjai váltják majd egymást. A Három Falu Fesztiválját a kalotaszegi hajnalit és Jimi Hendrixet is ötvöző Ferenczi György és a Rackajam, valamint a Nyerges Attila által vezetett Ismerős Arcok koncertje zárja majd.