2018. november 14., 19:15

Újjáépül a leégett dunaszerdahelyi Minit gyártócsarnoka

Idén június 1-én leégett a Minit pékipari vállalat dunaszerdahelyi üzemcsarnoka, a tűzben a gyártóvonalak jelentős része megsemmisült. A könnyű szerkezetű gyártócsarnok újjáépítési munkálatai már gőzerővel folynak. A beruházás értéke több millió euró. A tűzeset kivizsgálása is a vége felé közeledik, a cég vezetői folyamatosan egyeztetnek a biztosítóval a kártérítés folyósításáról.

minit gyár
Galéria
+4 kép a galériában
Fotó: Minit

A júniusi tűzesetben személyi sérülés nem történt, viszont az anyagi kár tetemes volt. A vállalat a tűz után kimentette a használható eszközöket, majd megkezdődött az épület lebontása.  "A tűz után mindent az alapokig le kellett bontani. Az alapvázat már újjáépítettük, most a tetőszerkezet építése van folyamatban. Ezt követően az oldalsó panelek behelyezése történik" – tájékoztatott Ambrovics László, a dunaszerdahelyi Minit ügyvezető igazgatója. 

Novemberben érkezik az első gyártóvonal

Az ügyvezető igazgató elmondta továbbá, hogy felvették a kapcsolatot azokkal a külföldi cégekkel, amelyek az új gyártóvonalakat szállítani fogják. Az új gyártóvonalak 1 héten belül megérkeznek, azt követően megkezdődik a beszerelésük. "30-40 méter hosszú, nagy kapacitású gyártóvonalakról van szó, amelyek a pékáruk előállítására szolgálnak. Az első gyártóvonalak novemberben érkeznek, egy hónapig tart majd a beszerelésük. A második gyártóvonalat december végén szállítják, és január közepén lesz beüzemelve. A tervek szerint a harmadik gyártóvonal február közepén érkezik, és márciusban kezdi meg működését" –  mondta Ambrovics László. 

Fotó:  Minit
Az eddiginél is modernebb és korszerűbb csarnok épül

A vállalat az újjáépítést lépcsőzetesen valósítja meg, és a gyártás is fokozatosan kezdődik meg. Az első gyártóvonal beindítása után azt a részt hermetikusan lezárják, hogy a vonatkozó közegészségügyi előírásoknak megfeleljenek.  Ambrovics László elmondta, hogy az új gyártócsarnok két részre lesz osztva. Lesz olyan rész, ahol folyamatosan 15 fok lesz. Itt vajjal és egyéb zsiradékokkal dolgoznak, és rusztikus francia croissantokat, valamint egyéb leveles tésztákat gyártanak majd. A másik részben 30-35 fok lesz, itt klasszikus pékáru és pizza készül. 

A termékek gyártása folyamatos, senki sem veszítette el a munkahelyét

"Cégünk az ország legnagyobb és legmodernebb péksége. Szlovákián kívül 6 országba szállítunk. A fogyasztóinkat nem hagyhatjuk cserben, ezért nekünk nagyon fontos volt, hogy amint lehet, a gyártást újraindítsuk" – hangsúlyozta Kázmért Lóránt, a vállalat termelési igazgatója.

Elmondta, hogy a tűzeset után is az egyik legfontosabb feladat volt a termékek gyártásának  bebiztosítása. "Szívszorító volt látni, hogy a többéves munkánk pár óra alatt leég. A termelésben 160 ember dolgozik. A dolgozók egy részét átcsoportosítottuk a testvérüzemünkbe, ahol az elősütött termékeink gyártása folyik. A termékek egy részét ideiglenesen külföldről hozzuk be. Fontos volt, hogy a piacunkat megtartsuk, és a partnereink ne érezzék a termékkiesést. A termékek alapanyagainak eljuttatása külföldre, majd a kész termékek behozatala komoly logisztikát igényel. A kihívások leküzdése azonban még erősebbé tesz minket" – fogalmazott Kázmér Lóránt. 

minit gyár
Galéria
+4 kép a galériában
Megosztás
Címkék