Újabb vírusfertőzött a Komáromi járásban: egy külföldről hazatért hölgy

2020. augusztus 6., 12:03
Nagy Miskó Ildikó

Az általunk hétfőn közölt eset után egy további igazolt koronavírus-fertőzött személyt is nyilván tartanak a Komáromi járásban – tájékoztatta portálunkat Helena Uríčková, a Komáromi Területi Közegészségügyi Hivatal helyettese.

Fotó: Nagy-Miskó Ildikó
E héten a Komáromi járásba érkezett haza az a huzamosabb ideje Ausztriában dolgozó középkorú hölgy, aki másnap megbetegedett. A tesztelés során bebizonyosodott a COVID-19 típusú koronavírus-fertőzése, és klinikai tünetei is vannak.”

„Az általa meglátogatott család a járás egyik községében biztosított számára megfelelő helyet, ahol a házi karanténját töltheti. Tizennégy nap elteltével újabb tesztelésen vesz majd részt a komáromi kórházban“ - mondta el a járványügyi szakember.

Hozzáfűzte: az érvényes előírások szerint az érintett család tagjainál is mintavételt végeztek, az ő eredményeikre még várnak.

Mivel augusztus 3-án ITT írtunk egy komáromi járásbeli kiskorú lány pozitív teszteredményéről, három nap elteltével arról is érdeklődtünk, hogy a vele korábban közvetlen kapcsolatba kerülő személyek mintavétele hogyan zárult.

Az akkor említett kontaktusszemélyek kapcsán jó hírt közölhetek: negatívak a teszteredményeik. A magát jól érző kislánynál pedig majd ellenőrző törleteket végzünk“

– zárta tájékoztatását Helena Uríčková magiszter, hangsúlyozva a külföldre utazó, majd onnan hazatérő lakosok elővigyázatosságának, illetve a központi rendelkezések betartásának a jelentőségét. A felelőtlen vakmerőség és a struccpolitika ugyanis mások egészségét is veszélyeztetheti...

Kapcsolódó cikkeink