2012. augusztus 28., 15:03

Új városrész épülhet Pozsonyban

POZSONY. Új, modern városrész épülhet akár már néhány éven belül a pozsonyi vár tövében lévő egyik - évtizedek óta kihasználatlan - területen. A fejlesztés amely az egykori Terézváros egy részén valósulhatna meg, már a tervdokumentáció elkészítésének fázisába jutott.
A leendő városrész területét, a Chatam Sófer mauzóleumánál végződő villamos alagút illetve a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumának otthont adó Bramer kúria, vertikálisan pedig a Žiška utca (régen Mária Terézia út) és a Duna rakpartja határolja.

A beruházást - amely a történelmi megnevezésre utalva a Zuckermandel nevet kapta - a J and T befektetési csoport jegyzi.

A befektető tervei szerint a Zuckermandel épületei elsősorban lakhatási célt szolgálnának, de a területen több park, egy piac és egy új sétány is kialakításra kerülne. Az ingatlant közel tíz éve vásárolta meg a befektető, az építkezés terve sem teljesen új keletű. Annak első tervei már márciusban bemutatásra kerültek. Mivel azonban az eredeti elképzelések kiváltották a városlakók egy részének nem tetszését, a város vezetése átdolgoztatta a befektető terveit.

Pavol Pelikán a J and T befektetési társaság képviselője az új látványterv bemutatóján hangsúlyozta: az új tervezet kidolgozása során elsődleges megítélési szempont volt számukra, hogy az új épületek minél jobban illeszkedjenek az eredeti közegbe. Ivan Masár, a projekt egyik tervezője ezzel kapcsolatban elmondta: 73 százalékról 65-re csökkentették a beépített terület arányát és az épületek egy része alacsonyabb lesz az eredetileg tervezettnél.

Hozzátette: a városfejlesztési tervhez képest 180 százalékkal több növényzetet terveznek kiültetni, felújítják a várdomb oldalában lévő gyalogutakat és a Zuckermandel területén egy új sétányt is kialakítanak.

A projekt még nem kapta meg az építkezési engedélyt, azt a pozsonyiak a város weboldalán véleményezhetik. Pozsony - a terv bemutatóján részt vevő - főpolgármestere, Milan Ftáènik, a tervek kapcsán azt mondta: a város állásfoglalása szerint a projekt összeegyeztethető a városfejlesztési tervvel.

A Zuckermandel tőszomszédságában lévő Vödric (Vydrica) területén hasonló beruházás indulhat meg a közeljövőben. A Zillion befektetési társaság szintén számos egy vitát kiváltó fejlesztését, már korábban jóváhagyta a város vezetése.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.