2021. január 19., 11:57
Frissítve: 20:19

Új helységnévtáblák szlovák módra

A belügyminisztérium 2020-ban kiadott, helységnévtáblákat is érintő rendelete szerint a szlovák és a magyar helységneveknek lehetőleg azonos méretben, egy táblán kellene megjelenniük. 2021-ben ott tartunk, hogy a méretbeli változtatás megtörtént, a helyesírás viszont a háttérbe szorult.

Fotó: Facebook

Nógrádban ugyanis több olyan táblát helyeztek ki a napokban, melyeken a magyar nyelvű változatban helytelenül jelennek meg a helységnevek. A betűkről ugyanis lespórolták a pontot és az ékezetet.

Konkrétan Fülekkovácsi és Fülekpüspöki esetében volt szembeötlő a hanyagság, amire a közösségi hálón több helybéli lakos is felhívta a figyelmet.

Portálunk megkérdezte Noskó Lászlót, Fülekpüspöki polgármesterét, kapott-e információt a táblák sorsáról?

Az Útkezelő Vállalat (Správa ciest) vétette a hibát, így nekik is kell korrigálni azt. A táblák kihelyezésekor az volt a kérés, hogy ahol hibát észlelnek a polgármesterek, jelezzék azt feléjük. Ezt mi azonnal megtettük. Fülekpüspöki esetében négy táblát módosítottak, és mindet hibásan. Az illetékesek tájékoztatása szerint a hétvégéig orvosolják a problémát”

- nyilatkozta.

A polgármester szerint vélhetően a kivitelező cég hibázott. Kérdés azonban, hogy a korábban helyesen leírt helységnévtáblákat hogyan lehet véletlenül hibásra cserélni? Főként, hogy az útkezelő vállalatnak megvannak a községek hivatalos nevei, tehát pontosan tudták, milyen formában kell azokat megrendelni.

Figyelmetlenség vagy provokáció? Nem tudni. Mindenesetre sikerült a közösségi hálón ellentéteket szítani a témában.

Egyesek úgy gondolják, hogy van nagyobb gondjuk is annál, mint a magyar helyesírás, mások szerint örülni kellene annak, ami van, valaki pedig szándékosságot vél benne. Szerencsére akadnak olyanok is, akiknek szúrja a szemét, hogy a többségében magyarok által lakott régióban ilyen egyáltalán megtörténhet.

Az ügyben kikértük az útkezelő vállalat véleményét is. Pavol Strečok, a Besztercebányai Regionális Útkezelő Társaság illetékese megerősítette, hogy a kivitelező cég hibázott.

A mi részünkről nem történt mulasztás. A szakaszért felelős kolléga a megrongálódott helységnévtáblákat lefényképezte, és így küldtük tovább a túrócszentmártoni székhelyű Hakom cégnek, aki az új táblákat legyártotta. Mint utóbb kiderült hibásan, ékezetek nélkül. Ezért a cég saját költségén fogja azokat javítani

- nyilatkozta.

Az útkezelő vállalat munkatársa reméli, hogy legkésőbb a jövő hét folyamán orvosolják a problémát. 

 

Megosztás
Címkék