2021. december 18., 18:44

Új élet költözhet az öreg iskolába

Közösségi házzá alakulhat Felsőszeliben a helyiek által csak öreg iskolaként emlegetett épület, amelyet a katolikus egyház a Galánta és Vidéke Társulás gondnoksága alá helyezett.

felsőszerli öreg iskola

A katolikus templom közelében álló hosszú, régi épület, az öreg iskola és udvara nyaranta vidám gyermekkacajtól hangos. Egy évtizede már, hogy itt tartja nyári táborát a Galánta és Vidéke Társulás. De ebben az épületben próbál a felsőszeli Mátyus néptánccsoport, és a cserkészek raktára is itt található. Ma is a közösséget és a kultúrát szolgálja a szebb napokat is megélt hajlék, de a falakra, a tetőre és az udvarra is alaposan ráfér már a felújítás.

Magyar központ

A katolikus egyház nemrégiben szimbolikus bérleti díj fejében átengedte az épületet a Galánta és Vidéke Társulásnak (GAVIT). Nagy Péter János atya, aki a közelmúltig Felsőszeli plébánosa volt, közvetlenül a Gútára való áthelyezése előtt írta alá a szükséges dokumentumokat.  A GAVIT vezetői, Horváth Judit és Horváth Adrián sok önkéntessel számolva közösségi házzá szeretnék alakítani. Sokáig tartott, míg sikerült érdemben megegyezni az egyháztanáccsal, hiszen volt idő, amikor az épületet el akarták adni. Időközben azonban a GAVIT átvette a közüzemi díjak és az adó fizetését; vállalta, hogy felújítja az épületet és környékét. 

Szeretnénk itt egy magyar központot létrehozni. Nagy szükség van erre a régióban, mert a Mátyusföldön már erősen érezni az asszimilációt, a szlovák nagyvárosok hatását

– jegyzi meg Judit. Elárulja, amikor felmérték az épület statikai állapotát, a régi garázsrésznél nagy kincsre bukkantak.

 – A régi ponvágli sínei vannak beépítve a falba. Ezt a falat biztosan meghagyjuk, építünk fölé egy ereszt, képeket fogunk kitenni, „ponváglisítjuk”. Ezt az ötletet maga az épület adta ajándékba – mondta Judit. 

A ponvágli, vagyis a mezőgazdasági kisvasút a múlt század elején kötötte össze a Mátyusföld gazdaságilag kulcsfontosságú településeit. Kiváltotta a rossz hatékonyságú ökrös szekereket, főként mezőgazdasági terményeket szállított.

Az udvaron lévő romos épület helyére kültéri színpadot terveznek hagyo-      mányőrző és modern programokkal. Céljaik eléréséért szeretnének pályázati forrásokat találni – árulja el Horváth Judit, hozzátéve, hogy nagyon bíznak Nagyszombat megye és a magyar kormány támogatásában is.

Jövőbeli tervek

A jövőben szeretnék, ha a Ringató foglalkozások is ebben az épületben valósulhatnának meg, és a különböző helyi szervezetek is méltó otthonra lelnének. Bővítenék a GAVIT programját, havonta szeretnének társasjáték esteket, retró filmklubot szervezni, valamint állandó, interaktív szabadulószobákat berendezni, és nyáron továbbra is gyerekprogramokat, táborokat szerveznének.

Megjelent a Magyar7 2021/50.számában.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.