2021. április 10., 11:31

Tűzön-vízen át: magyar iskolás lesz a gyermekünk

Újra elérkezett az iskolai beíratások ideje. A jövendő elsős gyermekek életük új szakaszába lépnek, elindulnak az írás, az olvasás, a tanulás rögös, de szép útján. Nem mindegy, milyen nyelven tehetik ezt meg. A döntés a szülő kezében van. A mátyusföldi Pulen család jól döntött, a messzi Prágából költözött haza a Felvidékre, hogy a gyermekeik magyarul tanulhassanak.

Fotó: Anikó, Violka és Nándi

A Pulen házaspárral késő este ülünk le beszélgetni a magyar iskola fontosságáról, és a gyermekek életét befolyásoló döntésről. Nehéz téma ez éjszakára, de a többgyermekes szülők tudják, hogy nappal a gyerekek és a munka mellett kevés esély van arra, hogy értelmesen, nyugodtan lehessen szót váltani az ilyen világmegváltó kérdésekről.

A Felsőszeliből származó Anikó és a Szepsiben született Nándi a néptánc, a népzene és a hagyományőrzés révén találkoztak sok évvel ezelőtt. A kölcsönös szimpátiából és a magyar gyökerekhez való közös, erős kötődésből nemsokára házasság lett. A család Prágában telepedett le, majd nemsokára megérkezett a legidősebb lánygyermek, Bogi. A család sziklaszilárd elhatározástól vezérelve otthagyta Prágát, és ma már Felsőszeliben laknak. A gyermekeik itt járnak magyar óvodába és iskolába.

Bogi és testvérei, Lilla és Violka már az igazak álmát alusszák, amikor felvetődik a kérdés: ti tényleg azért költöztetek haza Prágából, hogy a gyerekeitek magyarul tanulhassanak? Van még ilyen erős érzelmű felvidéki magyar, aki ezt kimondja, eldönti és meg is lépi? Anikó és Nándi mosolyognak, mint mondják, ezt nem sokan hiszik el nekik, mindenki okokat keres. Számukra azonban mindig is világos volt, hogy azért fognak – föl-föl dobott kőként – visszatérni a szülőföldjükre, mert nem akarják, hogy a gyermekeik idegen kultúrában, idegen nyelven szocializálódjanak.

Tudatosan hozták meg a közös döntést: a magyar iskola miatt költöznek haza a Felvidékre. Bár, teszik hozzá, Prágában mesés életük volt, gyönyörű helyen laktak, jó munkájuk volt egy élhető városban. Ráadásul a prágai magyar közösség (Iglice) roppant összetartó, szinte több lehetőség van a néphagyományok, kultúra megélésére, mint némely felvidéki közösségben. Semmi sem hiányzott tehát az életükből, csupán a magyar iskola.

Anikó és Nándi legidősebb gyermeke, Bogi cseh óvodába kezdett járni. Közösen mesélnek a szívszaggató pillanatokról, amikor tudatosították, hogy az extrovertált, a világra rendkívül nyitott és kíváncsi gyerek semmit sem ért a körülötte zajló óvodás és játszótéri közegben, mégis boldogan megy a cseh kispajtások közé játszani. Jókedvű volt, de frusztrált, egész nap nem tudta elmondani, mit akar. A cseh óvónők pedig azt javasolták, hogy beszéljenek otthon csehül.

– Nem értették, hogy én nem fogom elvenni a gyerektől az anyanyelvét – mondja Anikó. – Bogihoz, mint afféle kisgyerekhez nem jutottak el a játszótéri nagyobb gyerkőcök sugdolózásai sem, amiért nem beszélte a cseh nyelvet: ona je blbá. De én hallottam. A csehek sosem érthetik meg a felvidéki magyar létet. A magyarság, a hovatartozás megélése, az anyanyelv megtartása még egy anyaországi magyarnak sem olyan fontos, mint annak, aki határon túli magyarként nevelkedett és élte a mindennapokat.

– Mi mindketten olyan családból jöttünk Anikóval, ahol a magyarságtudat alapvetés volt – teszi hozzá Nándi, aki maga is megtapasztalta az idegenség érzését, mikor hét évig élt Angliában. Együtt mesélik el egy ominózus anyák napi műsor történetét, amikor a cseh óvodában ülve, látva gyermekük tanácstalanságát és azt, hogy senki sem foglalkozott vele külön, hogy legalább valamilyen szinten megtanulja a cseh versikéket, úgy döntöttek, kész, vége, irány haza. A sorsdöntő lépésre azonban csak hónapok múlva kerülhetett sor, mivel a várandós Anikó Prágában szerette volna világra hozni a család harmadik gyermekét, Violát.

2019 májusában tértek haza. Szepsi és Felsőszeli közül végül a mátyusföldi falura esett a választás, a nyugati régiót élhetőbbnek tartották. Anikó szülei aktív, fiatalos emberek, akiknek a gyerekek körüli segítségét a szülők mindennap áldásként élik meg a hazaköltözésük óta. Anikó maga is a felsőszeli iskolába járt, amelyet erős, jó iskolának tartanak. Nándi szerint ezek mellett az érvek mellett nem lehetett önző, de azért fáj a szíve a gyönyörű Szepsi után.

– Boglárka rácsodálkozott a világra, élvezte, hogy itt mindenki tud magyarul. Az utcán szólított le embereket, hogy magyarul beszélhessen – mesél Anikó a hazatérésük utáni időszakról. Bogi már első osztályos, az anyukája megjegyzi, érdekes módon a nyelvhasználatában semmi nyomot nem hagyott a cseh nyelv, pedig várták, hogy a szlováktanulás talán könnyebben fog menni.

Nándi felveti, hogy sajnos muszájból kitették a gyereküket egy óriás tehernek a cseh óvodával. Szerencsétlen kisgyerek, olyan idegen közegbe járt, ahol nem értett egy szót sem.

Pulen családC
Fotó:  Családi archívum

– Szerintem két évet elveszített az életéből, amikor magyar versikéket, népdalokat tanulhatott volna az óvodában. Igyekeztünk ezt pótolni, de ez óriási lelki teher lehetett ennek a kis hősnek. És az ember elgondolkodik, hogy itthon akadnak emberek, akik önként döntenek úgy, hogy a magyar kisgyereket szlovák intézménybe adják. Nem tudatosítják, megvan a lehetőség, hogy a gyermek a kezdeti években boldog, nyugodt, számára ismerős légkörben nevelkedjen. Az első évek megadják a gyereknek az irányvonalat, a hátteret, a gyökereket. A magyar iskola mellett az a legnagyobb érv, hogy a gyereknek lesz hova hátranézni, és lesz hova előrenézni. Nem fog a világban vakon tapogatózni, gyűlölni a múltat, az őseit, és keresni önmagát.  

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.