Tűz és víz emésztette el minden rossz megtestesítőjét
A garamkövesdiek régi szokás szerint kiűzték a faluból a betegséget, elkergették a telet. A kanizsabábut, aki minden rossz, fájdalom, hideg és sötét megtestesítője hangos kiabálással, víg muzsikaszóval vitték a falu melletti Garam folyóhoz, ahol aztán még mielőtt körbe nézhetett volna, felgyújtották, vízbe dobták és úszhatott más határba.
A hagyomány fő éltetői Keszegh Ágnes és Stugel Zsanett. Ágnes elmondta, a Csemadok tagokkal régen összegyűjtötték azokat a dalokat, amelyeket a kanizsa égetésekor énekeltek őseik. Ezek sajnos elvesztek, de ha valami csoda folytán mégis előkerülnének, még át lehetne őket menteni modernebb adathordozóra. Az akkor összegyűjtött dalok között voltak magyar, szlovák és keveréknyelvűek is.
A történet ott kezdődött, hogy a hegyekből tutajokon úsztatták a fát a Garamon lefelé. A tutajoslegények gyakorta megpihentek a környéken és úgy megtetszettek nekik a magyar leányok, hogy többen közülük benősültek a magyar családokba. A kanizsához kötődő pajzán dalocskákban sok huncut szót volt, amit inkább szlovákul használtak, mert így kevésbé ütköztek meg rajtuk a jámbor falusiak - mesélte Ágnes mosolyogva, akinek 60 éve elhunyt nagymamája még ismert ilyen dalokat.
Az önkormányzat és a Zöldfaliget Egyesület szervezésében a községházától indultak maszkban vagy anélkül a résztvevők, hogy a kanizsát kikísérjék a faluból. Vidámnak kell lenni ilyenkor, ezért hozták a bort, a pálinkát, a fánkot és a pogácsát, emellett jó hangosnak is, mert különben hogyan kotródna ki a tél és a baj a faluból?
A menet megállt a régi tűzoltó szertár előtt, ahol a Fehér Akác asszonykórus valamit az óvodások műsorát élvezhettük.
A Garam hídnál aztán a falu első emberének aktív közreműködésével meggyújtották és vízbe dobták a kanizsát.
El is vitte a folyó az égő bábut messzire, egyenest a szomszéd falu végibe….
