Túra a Felvidéken
A novemberi koprodukciós túra sikerén felbuzdulva a Hamahama Természetjáró Egyesület, a Chlabaturism-Helemba, az Esztergom Anno és a Kalandos Dunakanyar újabb túrát hirdetett a Felvidékre. A kémendi tanktól indulva Bény határának érintésével jutottunk a szőlőhegyi kereszthez és kápolnához, majd az erdőn keresztül a szalkai pincékhez és utunk végállomásához, a híres-neves Ipolyszalkai Tájházhoz.
A kéméndi második világháborús emlékműnél egy T-34-es szovjet harckocsi áll, ahol nagy harcok folytak. Az akkor történteket Debrei Attila, a Hamahama egyesület titkára idézte fel.
– Kéménden 1945. február 17-e és 25-e között napokig tartó tankcsata bontakozott ki, ezen a területen vetették be a németek csodafegyverének mondott Tigris és Királytigris harckocsikat.
A csata rendkívül súlyos volt. A németek elfoglalták a garami hídfő északi részét és megállították a szovjet hadsereget. Mintegy hatezer szovjet katona esett el a harcokban, a német veszteség ennek a tizede sem volt. A Vörös Hadsereg csak 1945. március vége felé tudta áttörni a frontvonalat.
Debrei Attilától azt is megtudtuk, hogy a harcokban részt vevő német katonák félelmetesek, szigorúak és elszántak voltak, de a helyi lakosságot nem bántották. Velük ellentétben az oroszok önbíráskodtak, fosztogattak és erőszakosak voltak, csak kevés nőnek és lánynak sikerült megmenekülnie a nemi erőszak elől. Talán emiatt van, hogy a szovjet hősi emlékművet évek óta rendszeresen megrongálják.
Utunkat a Szikince patak partján gyalogolva folytattuk Bény felé. Az amúgy békés kis patakocska most megvadulva hömpölygött medrében, minta attól félne, hogy lekési a Garamot. A napokig tartó esőzések következtében a szántóföldeken hatalmas tavak keletkeztek, amelyeket a hattyúk is birtokukba vettek.
Árpás Bálint helyi vezető elmondta, a szocializmus korában még rizst is termesztettek errefelé, annyira vizenyős a talaj.
A ködből előtűnt Garampáld falucska, majd Bény ősi kéttornyú temploma. Mi azonban jobbra kanyarodva a bényi szőlőhegy felé vettük az irányt, melynek bejáratát egy nemrég felújított különös történetű kereszt őrzi.
– Pár éve sikerült felújítani az 1791-ben állított keresztet. Egy csodával határos megmenekülés története kapcsolódik hozzá. 1944 telén egy orosz katona úgy menekült meg a haláltól, hogy beugrott a kereszt mögé, ami az ágyúgolyótól ugyan megsérült, de a tiszt sebesülés nélkül megúszta. Hazajutott, ám később visszatért ide. Látta, senki nem foglalkozott a kereszt helyreállításával, ezért saját pénzből megcsináltatta. Sajnos, a neve nem, csak a tette maradt fenn. Mivel az évtizedek nyomot hagytak a kereszten, újra felújítottuk – mondta el Árpás Bálint, akinek családja is hozzájárult a második felújítás költségeihez.
Utunk elvadult szőlőültetvények, romos pincék mellett halad fel a dombtetőre, ahol Árpás Bálint karácsonyfa ültetvénye található. A legmagasabb ponton az Árpás család kis kápolnát is épített az Úr születésének tiszteletére. Sok segítőjük akadt, akik csakúgy, mint a család, a kápolnaépítést küldetésnek tekintették.
Az oda vezető ösvény jobb oldalán Jézus születésével kapcsolatos festmények, a balján pedig a keresztút stációi láthatók. A vendéglátók forralt borral, teával, szendviccsel és hagymás zsíroskenyérrel fogadták az akkorra már megéhezett túrázókat. Nemcsak a forró italok, de a hely szelleme, a szíves fogadtatás is melengető volt.
Szalka felé az erdőn keresztül vezet az út. A dagonyázóhelyek sokasága mellett libasorban lehetett csak közlekedni, cipőnkre hatalmas sárdarabok ragadtak, sokszor a lábbelink is majdnem elhagyott. Az erdőben Gyetven Melinda, a párkányi alapiskola biológia tanárától hallottunk érdekességeket a környék növényvilágáról.
– Gyönyörű lehetett ez a vidék mielőtt a túlzott emberi tevékenység meg nem változtatta. Ez a Pannon-medence északi része, egyedi növénytársulások lelhetők itt fel, ahol erdő, sztyeppés területek, szikespuszták váltják egymást. A tanárnő egy térképet is átadott a résztvevőknek, ahol feltüntette azt a sok kis szigetecskét, amelyek az évek során védetté lettek nyilvánítva.
Az út az ipolyszalkai pincék felé kanyargott, ahol a Vinum Fodor Borászatban kóstolhatott borokat az, akire nem várt autóvezetés. Széles autóúton sétáltunk be a falu tájházába, ahonnan messze szálltak az illatok. A kemencéből éppen most szedték ki a kelt kuglófokat,
illatozott a tepertős pogácsa és a rétes. Dikácz Zsuzsanna tájházvezető üdvözölt, röviden bemutatta élő tájházukat, ahol szinte naponta történik valami, sütnek, főznek, befőznek régi receptek szerint, nyaranta több tábort is szerveznek gyerekek és fiatalok részére, és épül a kenderházuk, ahol már sokkal kényelmesebben elférnek majd a vendégek. Amíg a gulyásra vártunk a közösségi teremben az épített kemence falán melengettük kezünket. A gulyás fenséges volt a kemencében sült kenyérrel együtt.
A szervezők a Felvidék megismerésére újabb túrákat ígérnek.
Megjelent a Magyar7 2024/2.szám.
