Trianoni emlékoszlopot avattak Tornalján

2021. június 7., 17:13
Virsinszky Tamás

A trianoni békediktátum aláírásának 101. évfordulóján tartott közös megemlékezést Tornalján a Csemadok Tornaljai Területi Választmánya és a Rákóczi Szövetség.

A Rákóczi Magyar Ház udvarán a tavalyi századik évforduló alkalmából terveztek egy emlékoszlopot felállítani, amit a járványügyi helyzet miatt egy évvel elhalasztottak, így az a mostani megemlékezés alkalmával került átadásra.

"Trianon tavalyi kerek és szomorú évfordulóján mi is szerettünk volna méltó, emlékezetes módon fejet hajtani. Pályázatot nyújtottunk be egy itt, a Rákóczi emlékoszlop mellett felállítandó trianoni emlékoszlopra, egy műsoros emlékestre a Nagyvárad táncegyüttes közreműködésével, illetve a Nemzeti Összetartozás Éve folyamán még három további rendezvényre. Sajnos, pályázatunkat a járványhelyzetre való hivatkozással elutasították, nyilvános, tömeges rendezvények egyébként sem lehettek volna. Mi azonban tavaly itt, ezen a helyen megígértük, hogy az első lehetséges alkalommal az emlékoszlopot – ha kell, közadakozásból – de felállítjuk, hogy a következő években, meg majd az utánunk jövőknek is legyen hol emlékezniük legnagyobb nemzeti tragédiánkra" – mondta Miko Attila, a Kazinczy Ferenc Alapiskola igazgatóhelyettese, a Csemadok Területi Választmányának elnöke.

Az emlékoszlopot Cselényi Árpád tornaljai származású, jelenleg a magyarországi Göncruszkán élő rajztanár és fafaragó készítette gömöri tölgyfából. Megtalálható rajta a klasszikus ősi magyar és keresztény motívumokon kívül az 1920-as országvesztés térképe évszámmal jelölve. A trianoni kereszt alatt 10 ún. pihenő lett belefaragva, minden egyes eresz 10 évet jelent, így kapjuk meg a száz évet. 

Az átadáson Bába Iván, a Külügyminisztérium volt közigazgatási államtitkára mondott beszédet. A gyerekkori emlékeitől kezdve felidézte, hogy alakult a nemzettudat a kommunista Magyarországon, miként jutottunk el oda, hogy 45 évnyi hallgatás után Antall József lélekben 15 millió magyar miniszterelnökének nevezte magát. Számba vette a nemzetpolitika terén elért eredményeket a rendszerváltozástól a napjainkig. Végül rámutatott, hogy nemzeti összetartozásunknak nem a kettős állampolgárság a tartópillére, hanem a magyar kód. 

A magyar kód, ami azt jelenti, hogy mi magyarok egy közös jelrendszerben élünk és gondolkodunk és félszavakból is értjük egymást. Bizonyos neveket szavakat, fogalmakat nem kell megmagyarázni, mindenki érti és mindenki ugyanazt érti. Szent István, Mátyás király, Kossuth, Széchenyi, Arany, Petőfi, Madách, Kodály ugyanazt az alaptudást jelenti minden magyarnak. Mohács és Eger, Csíksomlyó és Borsi, Trianon, a Don-kanyar és Mohács, március 15., az ún. lakosságcsere és deportálás, mindez nem szorul magyarázatra. És más fogalmaink, hívószavaink sem, amelyekből a legszebb talán a rendületlenül, amelyet más nyelvre lefordítani sem lehet, csak magyarul tudjuk értelmezni azt

– hangsúlyozta Bába.

Az ünnepi műsorban közreműködött Balajti Lajos, az Andante kórus Kurali Ágnes vezetésével, zongorán kísért Kiss Tamás, verset szavalt Hunyák Nagy Réka. Igét hirdetett Nt. Fazekas Ágnes református lelkész, valamint Lóczy Tibor evangélikus presbiter. A mintegy egyórás műsor végén az önkormányzat, az egyház, a különböző szervezetek, polgári társulások és oktatási intézmények képviselői koszorúzták meg az újonnan leleplezett emlékoszlopot.

A trianoni emlékoszlop avatásáról bővebben a Magyar7 hetilap következő számában olvashatnak.

Kövesse facebook oldalunkat is!