2023. július 1., 13:34

Tragikus tűzeset egy pozsonyi gimnáziumban

Szörnyű tragédia történt egy pozsonyi gimnáziumban. Egy 18 éves diák a hajnali órákban felgyújtotta a pozsonyi Teplická utcán lévő különösen tehetséges gyerekek iskolájának és gimnáziumának tornatermét, de a tűz során szerzett sérüléseibe maga is belehalt.

rendőrség
Fotó: PZ FB

A diák először gépjárműveket gyújtott fel a környéken, az iskola épületébe egy betört ablakon keresztül létrán jutott be az iskola épületébe. Az eset előtt egy robogóval közlekedett a városban.

A rendelkezésre álló információk szerint egy problémamentes tanulóról volt szó, aki a középiskola utolsó éve előtt állt.

Az esetről a rendőrség is tájékoztat, és megerősítették, hogy a tűz eloltása után egy holttestet találtak az iskolában. „A tűz eloltása után a tűzoltóság munkatársai egy életjelek nélküli férfi holttestére bukkantak a megégett helyiségben. A kihívott orvosszakértő a helyszínen már csak a halált tudta megállapítani” – mondta Jana Šimunková, a Pozsony Megyei Rendőrség szóvivője.

A szakértő szerint szándékosan gyújtogatásról volt szó.

A rendőrséget nem sokkal hajnali 2 óra előtt riasztották a közelei telephelyen keletkezett tűzhöz, ahol több gépjármű is kigyulladt. „Az ismeretlen tettes által okozott tűz következtében a cég magánterületén hat gépjármű, a cég telephelye előtt pedig további nyolc gépjármű gyulladt ki” – tájékoztatott a szóvivő.

Az említett események pontos okait és körülményeit még vizsgálják. „A folyamatban lévő vizsgálat miatt részletesebb tájékoztatást nem adhatunk” – tette hozzá Šimunková.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.