Tovább éltetik a Tarczy Lajos-kultuszt Hetényben
A jeles filozófusra, természettudósra, a Pápai Református Kollégium egykori tanárjára és a Magyar Tudományos Akadémia volt tagjára, Tarczy Lajosra emléktábla és - oszlop is emlékeztet szülőfalujában. A hetényi alapiskola pedig 2000-ben vette fel Tarczy Lajos nevét, s idén december 7-én 18. alkalommal rendezi meg a Tarczy Emléknapot.
“Eleinte szűkebb körben ünnepeltünk, majd fokozatosan színesedett a program. Ugyancsak gyarapodott azon vendégeink száma, akik ezen az ünnepnapon bepillantást nyernek az itt folyó munkába és a “tarczys” hangulatba. Minden évben meghívjuk iskolánk volt pedagógusait is. Olyankor a községi képviselőtestület és az iskolatanácsunk tagjain, valamint az iskola mellett működő szülői tanács vezetőségén kívül vendégül látjuk testvériskoláink és az iskola partnerszervezeteinek képviselőit is” – mondta el portálunknak Czibor Angelika igazgatónő.
Hozzátette: a Tarczy Emléknap a regionális nevelés jegyében zajlik. 2009 óta minden évben rendeznek helytörténeti kiállítást és a tárlat tematikájához illő gyermekprogramokat.
“Az emléknap ünnepi nyitányán a kilencedikesek közreműködésével “tarczysokká” avatjuk az elsősöket, akik bemutatják kultúrműsorukat. Mivel intézményünk nem rendelkezik aulával, ezért ünnepségünk e részét a községi hivatalban tartjuk. Vendégeink évente váltakozva a Duna Menti Tavaszon is sikeresen szereplő színjátszó csoportunk vagy Écsi Gyöngyi lelkész-előadóművész diákjainkból verbuválódott bábcsoportjának előadását élvezhetik” – avatott be a kulisszatitkokba.
Az iskolaépület bejárata mellett, a falon található Tarczy Lajos képmása és egy emléktábla, amelyet az emléknapokon megkoszorúznak. Majd a folyosón megnyitják a Rancsó Andrea pedagógus, illetve diákjai által újabb és újabb adatokkal, fotókkal és tárgyi emlékekkel gazdagított helytörténeti kiállítást. A községi hivatal előtt álló Tarczy-emlékoszlopnál szokták megtartani a március 15-i megemlékezéseket. A táblát és az oszlopot Nagy János szobrászművész 1992-ben készítette.
A vendégek az érdekes gyermekfoglalkozásokon is szívesen szoktak időzni. A gyerekek pedagógusaikkal együtt korábban rétest és kürtőskalácsot sütöttek, lucáztak, népi játékokat játszottak, ropták a néptáncot, szőttek - fontak, majd a helyi ásatási leletek alapján rézgyűrűket hajtogattak és agyagedényeket készítettek.
Az idén a Mátyás-emlékévhez kapcsolódó foglalkozásokat terveznek. Mivel Mátyás király visegrádi pincéjébe e környékről hordták a bort, ezért a hetényi szőlőtermesztésről és borászatról szóló kiállítást nyitják meg, s az egyes foglalkozások majd a Mátyás király szőlőt kapál című meséhez kötődnek. A diákok egyebek mellett reneszánsz hangszerekkel ismerkednek, zászlókat és pajzsokat készítenek, valamint a korabeli mutatványosok mesterségét zsonglőrök segítségével próbálják elsajátítani. Készül több corvina és színes homokból Mátyás-arckép is.
“Iskolánk a 2012-2014-es időszakban egy uniós projektbe is bekapcsolódott, amely keretében összeállítottunk egy interaktív DVD-mellékletet tartalmazó, regionális munkafüzetet. Az abban található sok helytörténeti adatot a Tarczy Emléknapokon további érdekességekkel gyarapítottuk.”
A hetényiek minden évben részt vesznek testvériskolájuk, a pápai Tarczy Lajos Általános Iskola rendezvényein, így az ottani Tarczy Emléknapon is. A tanévzáró ballagáson pedig a legeredményesebb 9. osztályos tanulójuknak Tarczy-díjat adományoznak, ami a Darázs Rozália iparművész által készített bronz emlékplakett és 200 euró. “A díjat iskolánk támogatója, Kotiers Román alapította és finanszírozza. Négy gyermeke járt hozzánk, akik részben az iskolájuknak köszönhetően is, jó alapokkal és megfelelő identitástudattal rendelkező fiatalokként vesznek részt a felvidéki magyar ifjúság közéletének alakításában.”