2022. szeptember 9., 16:35

Többfunkciós Viza központ Párkányban

Augusztus utolsó napján került sor az esztétikusan felújított épület átadására, amely információs és promóciós helyként szolgál majd a városnak, valamint teret biztosít a helyi termelők és termékeik számára. Nem véletlenül lett a kísérő rendezvény a Kakathfest kakaspörköltfőző-verseny, hiszen a kakas megtalálható a város címerében.

Viza központ
Fotó: Bokor Klára

A magyar–szlovák határon átnyúló 866 ezer eurós Interreg-projektből építették át a Fő utcán található, városi tulajdonban lévő történelmi épületet.

Nagy Péter, az Ister-Granum EGTC igazgatója lapunknak kifejtette, a centrum neve Párkány ikonikus halára, a vizára emlékeztet.

A tízrészes pályázat egyik eleme a párkányi központ, amely a régió termelőinek, kézműveseinek frekventált találkozási pontjává válhat.  

Célunk a helyi termelők áruinak a piacra juttatása. A központ szerves része a húsz értékesítési ponttal rendelkező fedett piac, épületgépészeti eszközökkel és kültéri bútorokkal. Úgy számolunk, hogy a vevőkör a helyiek mellett elősorban turistákból áll majd

– fejtette ki Nagy Péter. 

Három funkciót is ellát a központ, hiszen a piac mellett itt működik majd a város egyik turisztikai információs irodája, ezenkívül közösségi térként is szolgál a jövőben. 

Bólya Kinga, az információs iroda alkalmazottja szerint nagy előny, hogy Párkány határváros, így a kikapcsolódások, látnivalók egész tárháza nyílik meg a turisták előtt.

Sok a látnivaló a magyar oldalon, szorosan együttműködnek az utasok szállítása terén mind a kisvonat, mind a sétahajó üzemeltetőjével. A párkányi oldalon a köbölkúti Párizsi-mocsarak felfedezését, a komáromi erődöt, az ógyallai csillagvizsgálót, vagy a lévai várat ajánlhatják a turistáknak. Most szövődik az együttműködés a régió tájházai, múzeumai és borútjai között. Épp a napokban nyílt meg a farnadi borút kocsikázással, ebéddel, vacsorával egybekötve, esetleg a szüretbe való bekapcsolódással. Közösségi térként igyekeznek majd olyan programokkal megtölteni a Viza központot, mint a borkóstolók és a termékbemutatók. 

A hagyományokra építve, felelevenítve a történelmet határoztuk el, hogy első rendezvényünk kakaspörköltfőző-verseny lesz, hiszen városunk első neve Kakath, és a kutatók szerint a kakas szóból származik. Azt hiszem, elégedettek lehetünk, hiszen nyolc csapat főzött, és sokan kilátogattak a helyszínre

– mondta el Németh Lívia, a Parkan Turisztikai Desztinációs Menedzsment igazgatója. Hozzátette, a későbbiekben gyerekprogramokkal is készül a központ, a nyári idényt pedig szeretnék meghosszabbítani egészen a Simon-Júda-napi vásárig. 

A Viza központtal már most szorosan együttműködik a Kisgombos Játszóház, az ipolyszalkai tájház, a Zalaba pincészet és a Góra biofarm.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.