Több mint száz gramm metamfetamint foglalt le a rendőrség Nagyszombat megyében
A Nagyszombat Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának a nyomozói két nőt vettek őrizetbe, akiknél több mint 100 gramm metamfetamint foglaltak le.
A rendőrség tájékoztatása szerint az akció során egy 62 és egy 51 éves nőt fogtak el. Az idősebb gyanúsítottat korábban már jogerősen elítélték kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény miatt.
A nyomozók házkutatást, egyéb helyiségek átvizsgálását, személymotozást, valamint gépjármű-ellenőrzést is végeztek.
Az intézkedések során több mint 100 gramm metamfetamint találtak, amelyből jelentős mennyiségű egyszeri adag kábítószer készülhetett volna.
A gyanúsítottak nemcsak otthonukban és autójukban rejtették el a drogot, hanem annak egy részét búvóhelyeken is tárolták.
A bizonyítékok alapján a nyomozó tiltott kábítószer- és pszichotróp anyag előállításának, birtoklásának és kereskedelmének bűntette miatt indult eljárás két nő ellen. Amennyiben bűnösségük bebizonyosodik, hét évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztésre számíthatnak. Az ügyben a nyomozás továbbra is folyamatban van.