Több évtizedes lemaradást próbálnak behozni Tornalján

Majoros Jácint 2019. január 09., 16:35

Több évtizedes lemaradást próbálnak behozni Tornalján. A gömöri kisvárosban pár évvel ezelőtt még többször szigorított költségvetési rendet kellett életbe léptetni, a város eladósodottsága akkor közel 1,5 millió euró volt. A komoly megszorításoknak köszönhetően viszont az utóbbi 1-2 évben a város ma már újra hitelképes, a lejárt kifizetési határidejű tartozások összege pedig gyakorlatilag egyenlő a nullával.

"Valóban nagyon kellemetlen helyzetben volt a város, mert tulajdonképpen a tartozás több mint egy millió euró volt, amit a költségvetésből le kellett róni, vissza kellett adni és bizony fejleszteni is szerettünk volna, miközben  a város menetét sem béníthattuk meg teljesen. Miután ezeket a feladatokat rendeztük, de közben is készítettük azokat a projekteket, amelyek a város fejlesztését szolgálják" - tudjuk meg Szögedi Anna polgármestertől. 

Mivel a város a projektek önrészét sem tudta bebiztosítani, ezért maradt a tervezés és a szigorú megszorítások. Ennek eredménye lett aztán, hogy három évvel ezelőtt már egy sikeres és nagyságában is jelentősnek mondható projektet nyert meg a város, amely alapja lehet a további nélkülönözhetetlen és fontos beruházásoknak.

Képgalériánk:

"Akkor azonnal beadtuk a projektet, 13,4 millió eurót nyertünk, de mivel önrészre akkor még nem volt kellő mennyiségű pénzösszegünk, ezért a Közép-Szlovákiai Vízművekkel – ahol tulajdonképpen résztulajdonosok a városok, mi is ott vagyunk – velük szerződtünk, hogy az önrészt ők állják, ebből adódólag ők lesznek majd az üzemeltetők, miután megépül a csatornahálózat. Ennek az építése már elkezdődött az elmúlt évben, novemberben kezdték, úgyhogy folytatódik is, remélem tavasszal még intenzívebben. Két év van a megépítésére, utána próbaüzemeltetés lesz és ebből kiindulva aztán már az egyéb építkezések, amelyek függtek attól, hogy van-e víztisztítónk, vagy nincs, azoknak is zöld utat adtunk. Ez egy nagy projekt és én ennek nagyon örülök, hogy városunkban már a csatornahálózat megépül" - mondta el Szögedi. 

A szennyvíz – és csatornahálózat megépítésé mellett hamarosan a főtéren lévő buszmegálló áthelyezése is révbe ér. Ennek köszönhetően kerülhet majd átalakításra a tér, amelynek a tervdokumentációja és vizuális látványterve már elkészült.

Az említett beruházások mellett természetesen több kisebb volumenű fejlesztésre is készül Tornalja. Prioritásként kezelik a Tompa Mihály Városi Művelődési Központ rekonstrukcióját, a városháza teljes felújítását, a helyi óvodák modernizálását, de jelentős összeget fordítanak majd a szemétgyűjtő telep bővítésére is. 

0 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS