2021. január 7., 14:11

Tervezd meg TE Gombaszög új kapuját!

„Kapu a felvidéki nyárba” címmel nyílt, építészeti tematikájú, ösztöndíjas pályázatot hirdet a Diákhálózat és a Sine Metu Polgári Társulás. A pályázat célja, hogy a Gombaszögi Nyári Tábornak otthont adó kemping új kapuval gazdagodjon. 

Egy komplex, építészeti és egyben tájépítészeti feltáró tanulmányterv készítése a cél, hiszen a pályázó nem mellőzheti Gombaszög természet adta látványosságait – a pályamunkának illeszkednie kell a völgy miliőjéhez, amelynek része a gombaszögi cseppkőbarlang, a tábort körbeölelő patak és az évszázados magas fák, valamint a feltárás alatt álló pálos monostor.

Pályázni olyan, 30. életévét még nem betöltött, szlovákiai magyar személy tud, aki a pályázat benyújtásának időpontjában hallgatói jogviszonnyal rendelkezik építőművész, építészmérnök, építész, belsőépítész, designer, grafikus, formatervező szakon, illetve a felsorolt szakok valamelyikén diplomát szerzett, amely a pályázat benyújtásának időpontjában legfeljebb három éves, de 30 év alatti, szlovákiai magyar lelkes amatőrök is jelentkezhetnek. Pályaművet egyének és csapatok egyaránt benyújthatnak. Az elbírálás anonim jellegére való tekintettel a pályamunkában - legyen szó szöveges vagy grafikus részről - semmilyen azonosító jelzés nem utalhat a szerző(k) kilétére!

A pályamű leadási határideje 2021. január 25. (23:59). A pályázatok első fordulójának kiértékelése február 5-én, az eredményhirdetés pedig február 28-án várható.

A győztes pályázó 1000 eurós ösztöndíjban részesül.

A benyújtott pályamunkákat két elismert felvidéki építész, Smidt Tamás és Szabó Krisztián, a Sine Metu Polgári Társulás képviseletében Kocskovics Péter, a Gombaszögi Nyári Tábor főszervező- helyettese, Stubendek Attila, a Gombaszögi Nyári Tábor szervezője, Leczkési Zoltán, a Diákhálózat elnöke, Lovász Ákos, a Diákhálózat belügyi alelnöke, valamint Tohol Orsolya, a kassai KIKELET elnöke bírálja el.

A pályázat részletes leírása, valamint a pályamű elkészítéséhez szükséges információk és pontos paraméterek IDE KATTINTVA érhetőek el, de bővebb információ található a Gombaszögi Nyári Tábor, valamint a Diákhálózat honlapján is. A pályamunka beadásához szükséges mellékletek IDE KATTINTVA tölthetőek el.

(gnyt)

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.