Templomkerti Ízparancsolat Fülekkovácsiban
A fenti címmel, idén immár harmadik alkalommal rendezte meg gasztronómiai rendezvényét a Fülekkovácsi Csemadok Alapszervezete. A főzőversenyre jelentkezett csapatok a szervezők kérésére idén káposztás ételeket készítettek.

Gál Veronika, a Csemadok helyi elnöke portálunknak elmondta, az első Ízparancsolatot 2019-ben szervezték, amit összekötöttek a szervezet 70. évfordulójának megünneplésével. Visszaemlékeztek a helyi ASZ elmúlt éveire, tevékenységére, díjazták az aktív tagokat, alapítókat, és ekkor bográcsos ételek készültek. Majd a Covid miatt két év kényszerpihenő következett, és tavaly ismét megrendezték a főzőversenyt, amelyen kizárólag krumplis ételeket készíthettek a nevezettek. Idén a káposztás ételekre esett a választás.
– nyilatkozta a szervezet helyi elnöke.
Az idei főzőcsapatok között volt a Csemadok helyi szervezete, Fülekkovácsi község csapata, a helyi alapiskola pedagógusai, a helyi önkéntes tűzoltók csapata. Részt vettek továbbá a losonci, füleki, persi és terbelédi Csemadok ASZ-ek. Valamint idén is tiszteletét tette a rendezvényen Ságújfalu csapata, akikkel jó testvértelepülési kapcsolatot ápol Fülekkovácsi község.
„A csapatoknak káposztás ételekkel kellett készülniük. És el kell mondanom, hogy valami elképesztően széles palettán mozogtak a szakácsok.
– részletezte a repertoárt Gál Veronika.
A főzőversenyt kultúrműsor is színesítette. A hivatalos megnyitó után szavalat hangzott el, ezt követte a Fülekkovácsi Mezeicsokor éneklőcsoport dalcsokra, a Ságújfalui népdalkör jelenete, valamint pár dalsláger gitárkísérlettel. Míg a templomkertben rotyogtak az ételek, addig az érdeklődők szentmisén vehettek részt, melyet idén a füleki Efrem atya mellett a ságújfalui Kapás Attila atya celebrált.
– zárta Gál Veronika.