Templom- és temetőfosztogatók garázdálkodnak
Gyalázatos vandál tett mételyezte nemrég Bátorkeszi lakosságának ünnepi hangulatát: ismeretlen tettesek rongáltak és fosztogattak az ottani katolikus templomban. Példa értékű azonban a helyi református egyházközség segítő szándéka: a vízkereszt napján tartott jótékonysági koncertje bevételét felajánlotta a másik felekezet szentélyéből eltűnt perselypénz pótlására. A Kantha Dórika komáromi síremlékéről ellopott díszes karácsonyfa helyett pedig egy magánszemély ajándékozott másikat a sebzett szívű családnak.
Az eredetileg új évköszöntő rendezvénynek szánt koncert után a főszervező, Czinke Zsolt református lelkész portálunknak elmondta:
A karácsonyi ünnepkört lezáró esemény iránt, amelyen a közkedvelt Kor-Zár együttesen kívül Korpás Éva énekművész is fellépett, a református és a katolikus hívek részéről egyaránt nagy érdeklődés mutatkozott. Az azonban csak két hét múlva derül majd ki, hogy ez alkalommal mennyi pénz gyűlt össze a perselyben.
„Mivel Csomor Gyula katolikus atyának a koncert után külföldre kellett utaznia, ezért az adományok összegezésére majd a hazatérése után kerül sor. Az ökumenikus imahét során január 22-én a református templomunkban Csomor plébános úr fog prédikálni, 24-én pedig a szintén lelkész párommal mi tartunk istentiszteletet a katolikus templomban. Ezen alkalmakon jelentjük majd be, hogy a jótékonykodás során mennyi pénz gyűlt össze“ – árulta el.
Csomor atya távollétében az óév végén történtekről elmondta: ismeretlen tettesek széttörték a katolikus templom oldalsó és főbejáratát. Majd felfeszítették a perselyt, amelyből hozzávetőleg 1 800 eurót tulajdonítottak el. További több száz eurós kárt okozott az ajtók és a berendezés megrongálása, illetve a miséken használatos hangtechnikai eszközök ellopása. A rendőrök az eset után vizsgálódtak a helyszínen, megtörténtek a kihallgatások, de még nem fogták el a tetteseket.
Nem zárták be a templomot, oda továbbra is betérhetnek a hívek.
Felettébb sajnálatos az, hogy a Csallóközben az utóbbi években több templomfosztogatás történt. Bátorkeszin ez már a második ilyen eset. A lelketlen vandálok számára a templomon kívül már a temető sem számít szent helynek.
Karácsony előtt a komáromi katolikus temetőben lopták el a rákbeteg gyermekek gyógyulását anyagilag segítő Kantha Dóra Alapítvány névadójának sírjáról a szépen feldíszített karácsonyfát. Kantha Mária facebookos oldalán tette közzé a közfelháborodást kiváltó hírt, hogy a lánya sírján elhelyezett műfenyőnek a pozsonyi gyermekonkológia hálás kis páciensei által készített díszekkel és a lámpás ágacskával együtt nyoma veszett. Valahol lopott fának örültek a szeretet ünnepén.
A 2000 karácsonyán leukémiában elhunyt Dórika éppen idén lenne 30 éves, s nemrég jelent meg a közlemény, hogy a húsvét előtti héten emlékestet rendeznek a meg nem élt életjubileuma alkalmából. Az emberi rosszakarat mellett a jószándék ezen eset kapcsán is megmutatkozott: Baranyai Diana ajándék karácsonyfával pótolta az elsősorban nem anyagiakban mérhető veszteséget. Az egyelőre ismeretlen tettes(ek) azonban szabadlábon garázdálkodhat(nak) tovább. Meggyalázhatják síremlékeinket, s azokról lelophatják az elhunyt szeretteink tiszteletére elhelyezett koszorúkat, díszes mécseseket. Biztonsági kamerák felszerelésével, nagyobb odafigyeléssel talán megelőzhetők lennének az ilyen kellemetlen meglepetések.