Tematikus séta formájában emlékeztek az 1919-es pozsonyi sortűz áldozataira
A pozsonyi sortűz néven elhíresült eseményre 1919. február 12-én került sor, amikor csehszlovák legionáriusok Pozsonyban a tüntető tömegbe lőttek. A sortűz következtében többen életüket vesztették, számosan megsebesültek.
Közeleg a 100. évfordulója annak, hogy a formálódó Csehszlovákia helyi karhatalmát biztosító cseh legionáriusok a tüntető pozsonyi tömegbe lőttek.
A Pozsonyi Kifli Polgári Társulás február 10-én tematikus sétát rendezett az említett tragikus történelmi eseménnyel kapcsolatban.
Idén ez volt az első magyar nyelvű városnézés, amelyet Korpás Árpád idegenvezető, a Pozsonyi Kifli Polgári Társulás alelnöke vezette.
A hideg idő ellenére többen is ellátogattak a vasárnapi sétára, amely során az érdeklődök megismerkedhettek az említett eseményhez köthető legfontosabb helyekkel és pontokkal Pozsony-Óvárosban, illetve bemutatásra kerültek a korszakot jellemző építészeti műemlékek is.
Pozsony csehszlovák kézre kerül
1919 első napja gyászosan kezdődött Pozsony lakosainak.
Megtörtént az, ami azelőtt évszázadokon át elképzelhetetlen volt: az egykori magyar koronázóvárost idegen csapatok szállták meg.
A város lakossága ekkor még 41%-ban német, 40%-ban magyar, 15%-ban szlovák volt. A lakosok ennek ellenére a cseh megszállást ideiglenes állapotnak tekintették, sokan nem gondolták volna, hogy Pozsony tartósan idegen kézre kerülhet.
Habár a város lakói meglehetős bizalmatlansággal fogadták a megszállókat, az első hetekben komolyabb civil megmozdulásokra nem került sor. Később aztán változtak az események. A hangulatot az korbácsolta fel, hogy a Vavro Šrobár vezette ún. Szlovák Teljhatalmú Minisztérium február 4-én Zsolnáról átköltözött Pozsonyba, és ezzel Szlovákia fővárosává nyilvánította a várost. Šrobár diadalív alatt vonult be, a főtéren tartott ünnepség idejére pedig körbedeszkázták a pozsonyi Petőfi-szobrot.
A pozsonyi sortűz
1919. február 12-én, a régi vásárcsarnok előtti Vásár téren (ma Námestie SNP) mintegy 10–12 ezres tüntető tömeg gyűlt össze. Ennek a demonstrációnak viszont elsősorban nem nemzetiségi okai voltak: a pozsonyi német és magyar szociáldemokrata párt szervezte szociális követelésekkel. A téren összegyűlt tömeg nemzeti zászlókat lengetett, és ütemesen, egyre hangosabban skandálta: Él-jen-Magyar-ország!
A város olasz katonai parancsnoka, Riccardo Barreca ezredes engedélyezte a népgyűlés megtartását, és nem volt tudomása arról, hogy a fegyelmezetlen és részben kezelhetetlen cseh legionáriusok szétszéledtek a városban, és zaklatták, provokálták a lakosságot.
A legionáriusok már a tüntetés elején erőszakosan léptek fel, majd a skandálást „provokációnak” értelmezve éles lőszerrel a tömegbe lőttek.
A menekülni próbáló, rémült embereket a környező utcákban szuronyroham fogadta. 7 halott és 23 súlyos sebesült feküdt a Vásár tér kövezetén. Amikor Barecca a helyszínre sietett, hogy visszaparancsolja a kaszárnyába katonáit, és véget vessen az öldöklésnek, egy Sadloň nevű közkatona puskatussal leütötte.
Utólag a fegyvertelen tüntetőket vádolta a hivatalos jelentés, amely szerint a katonák azért voltak kénytelen használni a fegyverüket, mert a tömeg "hógolyóval dobálta meg őket".
Barrecát ezután áthelyezték, helyébe egy Prága iránt tökéletesen lojális francia tiszt került.
Luntzer Gusztáv, 19 éves munkás
Albrecht Károly, 21 éves leszerelt tengerész
Kubesch Vilmos, 17 éves fémipari szakmunkás tanuló
Kováts György, 28 éves rokkant katona
Heringes (vagy Haringás) Ferenc, 37 éves szabómester
Soós Ferencné Angéla, 37 éves városi alkalmazott neje
Záborszky Gyula, 37 éves hivatalnok
Skoda János pár nappal később halt bele a sérüléseibe.
Az áldozatok temetésén folytatódtak a kegyetlenkedések
A pozsonyi sortűz halálos áldozatainak temetése hatalmas megszállás- és erőszakellenes tüntetéssé vált. A legionáriusok állig felfegyverkezve készültek erre napra, valóságos paranoia lett úrrá körükben. A hisztérikus hangulatban az egyik katona úgy vélte, a cipőjét kötő Hubert Károly a hátsóját mutatja neki, s egyszerűen fejbe lőtte a 14 éves fiút.
Így Pozsony csehszlovák katonaság általi megszállásának összesen 8 halálos áldozata volt.
A sortűz áldozatai a pozsonyi csalogányvölgyi temetőben (Slávičie údolie) nyugszanak, ahol a helyi magyarok rendszeresen megemlékeznek a vértanúkról.
