Telt házzal indult az őszi színházi évad a Megbecsültek Társaságánál
Telt házas előadással nyitotta meg őszi színházi évadát a Megbecsültek Társasága Galántán. A Városi Művelődési Központban ezúttal a Pesti Művész Színház Húzzad csak, kivilágos virradatig című operett- és kabaréműsorát láthatta a közönség.
A szervezet programjai iránt továbbra is nagy az érdeklődés. A galántai előadásra elsősorban a Galántai és a Dunaszerdahelyi járásból érkeztek a résztvevők, több településről szervezett buszokkal utaztak a helyszínre.
Az est Forró Krisztián, a Megbecsültek Társasága elnökének köszöntőjével kezdődött. A rendezvényen a már megszokott nyereménysorsolás sem maradt el, a résztvevők a társaság különböző programjaihoz és kirándulásaihoz kapcsolódó utalványokat nyerhettek. A szervezet számára különösen fontos visszajelzés, hogy programjaikat rendszerint nagy érdeklődés kíséri, a színházi előadásokra pedig rendre megtelnek a nézőterek.
A galántai közönség ezúttal ismert operettdallamokkal, kabaréjelenetekkel és könnyed színpadi műsorral találkozhatott. A Pesti Művész Színház produkciójában többek között Fogarassy Bernadett, Egyházi Géza, Fritz Éva, Czető Roland, Nyertes Zsuzsa és Várfi Sándor lépett színpadra. A műsorban a magyar operettirodalom jól ismert darabjai is felcsendültek.
Forró Krisztián elmondta, a Megbecsültek Társasága az őszi időszakban sem lassít. Galánta mellett Ógyallán is szerveznek színházi előadásokat, és már készülnek a következő nagyobb közösségi eseményekre is. A társaság programjai között továbbra is szerepelnek egynapos és többnapos kirándulások, a közeljövőben pedig többnapos milánói utazást is szerveznek. Nemrég Rimaszombatban a Száztagú Cigányzenekar koncertjét is elvitték a szépkorú közönséghez.
A szervezet közben területileg is tovább bővülne. Forró Krisztián szerint jelenleg több mint ötezer tagjuk van, és azon dolgoznak, hogy Közép-Szlovákiában is minél több helyen megszervezzék a Megbecsültek Társaságának közösségeit.
Bálokkal folytatódik az őszi programsorozat
Az ősz egyik következő nagy eseménye a szépkorúak bálja lesz. A galántai régióban október 16-án Királyréven, a Farkas Étterem dísztermében rendezik meg a Megbecsültek Társasága bálját. A zenét a Morvay Band szolgáltatja, vendégfellépőként Dóka Zsuzsa és Bősi Szabó László érkezik. A belépő 30 euró, amely az aperitifet, a vacsorát, a süteményt, a zenét és a vendégfellépést is tartalmazza, az est programjából pedig a tombola sem marad ki.
A társaság október végére más régiókban is hasonló közösségi programokkal készül. Forró Krisztián szerint ezeknek az alkalmaknak ugyanaz a céljuk, mint a színházi esteknek és a kirándulásoknak, rendszeres találkozási és kikapcsolódási lehetőséget teremteni az idősebb korosztály számára, és olyan programokat szervezni, amelyekre érdemes közösen útnak indulni.