Tavaly 638 gyermek látott napvilágot a rozsnyói kórházban
Az elmúlt év folyamán a rozsnyói kórházban összesen 638 gyermek született, közülük 328 fiú, 310 pedig lány volt. Hét édesanya ikrekkel térhetett haza.
„A szülők által választott leggyakoribb lánynevek közé tartozik a Sofia (15 alkalommal), a Natália (12), a Diana és az Alexandra (7-7), a fiúkat pedig leggyakrabban Samuelnek (13), Martinnak, Jakubnak (11) és Olivernek (10) nevezték” – közölte Jana Fedáková, a kórházat üzemeltető Svet zdravia hálózat kommunikációs szakértője.
Hozzátette, a kórházban nemcsak a Rozsnyói járás lakói szültek, hanem Kassáról, Poprádról, Breznóbányáról vagy Nagyrőcéről is érkeztek. A 2017-es évvel összehasonlítva tavaly közel 13 százalékkal emelkedett a szülések száma. Fedáková elmondta, 2017 végén átépítették a rozsnyói szülészetet, három szülőszoba, valamint szülésfelkészítő tanfolyam is várja a leendő szülőket. A tanfolyamot tavaly 95 anyuka végezte el.
Fedáková tájékoztatása szerint a rozsnyói kórház az idén folytatni szeretné a szülészeti-nőgyógyászati osztály modernizálást, annak felszerelését újabb berendezésekkel bővítené, valamit orvosi csapatát is erősítené.