2020. május 18., 11:52

Tardoskedd: óvodai beíratás a nyelvhatáron

Tardoskedden két magyar óvoda működik. Igaz, részben ugyan konkurálnak egymással, de nincs ellenségeskedés közöttük: egy épületben vannak, egy udvaron osztoznak, a község rendezvényein is együtt jelennek meg.

Pintér Adrianna a tardoskeddi magyar nevelési nyelvű óvoda igazgatónője a tavalyi gyermeknapon

Pintér Adrianna, a helyi magyar nevelési nyelvű óvoda igazgatója arról tájékoztatott, hogy szeptembertől hat kisgyermek érkezik intézményükbe.

24 fős az óvoda befogadóképessége, tavaly nem is tudtunk minden érdeklődőt felvenni. Úgy néz ki, a következő tanév is telt házas lesz. Meg kell mondjam, sok gyermek érkezik vegyes házasságból, akiknek szlovák az anyanyelve, azzal a szándékkal, hogy megtanuljon egy kicsit magyarul, esetleg a nagyszülők miatt”

– sorolta az intézményvezető.

A Szent István Óvoda az idén decemberben ünnepli majd fennállásának 20. évfordulóját. A római katolikus óvoda fenntartója a nyitrai érsekség. Az intézmény egy osztállyal indult, mára két osztályt működtetnek.

Bobek Anikó megbízott igazgató asszony elmondta, örömmel zárták a beíratást - eddig 13 gyermeket írattak be, de lehet ez a szám augusztusig még emelkedni is fog. 12-en fognak elballagni , jelenleg 42-en látogatják az óvodát.

Rengeteg programunk van közösen a családokkal, akikkel szoros a kapcsolatunk. Osztálytermeink is színesek, jól felszereltek. Az együttműködés a pedagógusok között zavartalan, és a ránk bízott gyermekeket is igyekszünk egy szerető, összetartó közösséggé kovácsolni. Talán ezért is választanak bennünket egyre többen”

– emelte ki az igazgató.

Hozzátette, a helyi plébános atya aktívan részt vesz az óvoda életében, és a helyi önkormányzattal együtt, ő is igyekszik mindenben támogatni az óvónők munkáját. Szoros kapcsolatot tartanak az alapiskolával, a gyerekek iskolaelőkészítő programon vesznek részt, ahol az óvodában szerzett ismereteiket kamatoztatják.

A két intézményvezetőtől megtudtuk, mindkét óvoda egy régi, egyházi tulajdonban lévő épületben tevékenykedik, amely egykor leányiskola volt, az udvar is közös.

Bár részben konkurálnak egymással, közösen járnak a községi és iskolai rendezvényekre, nincs közöttük ellenségeskedés.

Pintér Adrianna elmondta, bár az épület nem éppen ideális, belső tere szép és korszerű, amelyben az önkormányzat sokat segített. Teljesen megújult a nappali rész, az öltözők, a mellékhelyiségek. Ennek ellenére bíznak abban, hogy az óvoda idővel egy új épületbe költözhet, hiszen a falu már pályázott, és azon dolgozik, hogy egy új magyar óvoda épülhessen.

"Immár négy éve azon dolgozunk, hogy új, korszerű magyar óvoda és bölcsőde működjön a községben. A tervdokumentáció az építkezési engedéllyel rendelkezésünkre áll, közben 2019-ben sikeresen pályáztunk az illetékes minisztériumnál 1,3 millió eurós támogatásra, a hiányzó összeget (amely a közbeszerzés után lesz ismert) az önkormányzatnak kell biztosítani. A megvalósítás határideje 2021. december 31. Bízunk benne, hogy az elkövetkező időszakban már nem fogja semmi akadályozni az új óvoda megvalósítását" - nyilatkozta a ma7-nek Tóth Marián, tardoskeddi polgármester.

Tény, hogy e többségi magyar faluban egyre többen választják magyar helyett a szlovák tanintézményt. Ez már az óvodák esetében is látszik, hiszen a szlovák óvoda négy osztállyal működik, amíg a két magyar hárommal, pedig a nemzetiségi összetétel pont fordított arányt feltételezne. Mindkét vezető abban látja ennek okát, hogy a falu a nyelvhatáron található, sok az újonnan beköltöző a környező szlovák falvakból és Pozsony városából, akiknek az anyanyelve szlovák. A vasút által a főváros is könnyen megközelíthető, és ez a tény is vonzóvá teszi a községet az idetelepülni szándékozók számára.

Megosztás
Címkék