2022. január 30., 18:26

Talpon maradtak

2020 tavasza, a világjárvány váratlan berobbanásával nem várt nehézségek elé állította az emberiséget. Sok vállalkozó egyik napról a másikra veszítette el lába alól a biztos talajt. A Losonci járásban élő fiatal vállalkozók között akadtak azonban olyanok, akik az előnyükre fordították a pandémia okozta kellemetlen helyzetet, és sikeresen vették az akadályokat.

Magyar Andrea
Magyar Andrea az autókozmetika területén kezdett vállalkozni

A Ragyolcon található Molnár vendéglő – amely kezdetben csak egy 4x4 méteres fabódé volt – családi vállalkozásként működik immár 30 éve. A járvány miatt Molnárék is nehéz helyzetbe kerültek, amikor tavaly tavasszal be kellett zárniuk. A kényszerpihenő alatt saját kezűleg végeztek belső felújításokat az épületben. Molnár Tamás, a vendéglő üzemeltetője elmondta: nem volt egyszerű számukra ez az időszak, de a teljes lezárás idején sem tétlenkedtek.

– Belső felújításokat végeztünk, nem nagy befektetéssel, az anyagi kereteinkhez mérten. De így is sok mindent sikerült elvégezni, amit eddig hanyagoltunk – nyilatkozta a vállalkozó.  A vendéglőt terasszal bővítették, és a nyári hónapokban sikerült egy új alkalmazottat is felvenniük. 

Magyar Andrea 2020 elején, a járvány beköszönte előtt indította vállalkozását. Autómosással és autókozmetikai cikkek árusításával foglalkozó cégét saját ízlésére formálta Füleken. Mint mondta, a kezdet számára is nehéz volt, hiszen a járvány miatt döcögősen indult az év.

 – Szerencsére az autóipart nem érintette annyira vészesen a helyzet, mint mondjuk a szépségipart vagy a vendéglátást. Tudtam fogadni a vendégeimet, tisztítani az autókat – mondta Andrea, aki a járványügyi intézkedéseket betartva folytathatta munkáját és a kezdeti visszaesés után képes volt fenntartani, sőt új szolgáltatásokkal is bővíteni a céget. 

Don Kebab
Fotó:  Szvorák Emese

A füleki Don Kebab gyorsétkezde szintén 2020-ban nyílt meg. Főleg pizzát, kebabot, hekket és haltöpörtyűt kínálnak. A nyári hónapokban a teraszon fogadták a vendégeket, de fel kellett készülniük az újabb korlátozásokra, ezért házhoz szállítást is vállaltak. Az üzemeltető, Janšto Miroslav örömét fejezte ki, hiszen a gyorsétkezdét a házhoz szállításnak köszönhetően az országos lezárást követően is sikerült fenntartaniuk, de nagy segítségükre volt a városi hivatal is azzal, hogy az első hónapokban elengedte a bérleti díjat. 

Eral töltőállomás
Fotó:  Szvorák Emese

A szintén füleki Eral töltőállomás családi vállalkozásként működik. Breštiansky Tamás tulajdonos úgy emlékszik, a járvány betörésével pánikhangulat lett úrrá az embereken.

 – Féltek, hogy bezárják az üzleteket, mi is folyamatosan figyeltük, hogy a benzinkutakra milyen korlátozások vonatkoznak. Számunkra nagy előnyt jelentett, hogy nyitva tarthattunk, nem úgy, mint az éttermek, vagy a különféle kis üzletek. Viszont a mobilitás nagyon lecsökkent, ezt mi is észrevettük, úgyhogy minket is megviselt a tavalyi év – mondta Tamás, hozzátéve, szerencsére egyetlen alkalmazottat sem kellett elengedniük, és többféle újítást is bevezettek. Az Eral volt az első benzinkút a környéken, ahol elkezdték az ablakon keresztüli árusítást. Továbbá igyekeztek kihasználni a közösségi médiát, hogy a gyakran változó korlátozások miatt rendszeresen tájékoztassák az embereket a nyitva tartásról. Újítás volt a tankolóautomata kihelyezése is. 

– Az utóbbi jó ötletnek bizonyult, hiszen így nyitva tudunk lenni hosszabb ideig, és éjszaka is. A másik fejlesztés pedig az ablakmosó-folyadékra kihelyezett tankolóállvány. Ezzel is környezettudatosabbá tettük a vállalkozást, illetve olcsóbban tudunk az embereknek ablakmosó-folyadékot kínálni. 

A vállalkozók úgy látják, rugalmas alkalmazkodással elkerülhették a legrosszabbat. Meg kellett ragadniuk minden lehetőséget, hogy életben tudják tartani a vállalkozásukat, de a jelek szerint nekik ez sikerült. Az embert próbáló időszakban azok a vállalkozók maradtak talpon, akik figyelték az igényeket és rugalmasan tudtak alkalmazkodni a kedvezőtlen feltételekhez.

Megjelent a Magyar7 2022/4.számában.

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.