Szvrcsek Anitával a komáromi Zichy-pontban
Szvrcsek Anita színművész volt november 22-én a komáromi Könyvkuckó Kulturális Klub vendége. A Zichy-pontban összegyűlt érdeklődők előtt Janković Nóra újságíró elsősorban a pályájáról beszélgetett a sokoldalú tehetséggel.
A közkedvelt színművész a Minden szerep egy új fejezet című beszélgetőest háziasszonyának kérdései nyomán, fesztelen stílusban mesélt a diákkoráról, hivatásáról és két kislányáról. Megtudtuk, hogy gimnazistaként tipikus jó kislány volt, akinek már akkor megvolt a maximalista énje: kitűnően tanult, sokat olvasott, verseket írt, nagyszerű nyelvérzékkel rendelkezett, így „bármilyen normális, létbiztonságot szavatoló hivatást“ választhatott volna.
Tovább akart tanulni azért, hogy ne tartsák őt a hosszú lábú, buta szöszik egyikének. Bár a skandinavisztikába, a műépítészetbe és a buddhista tanokba is belekóstolt, végül a színészi pályán kötött ki. Sok szép szerepet osztottak rá, de álmai netovábbja, Ibsen Nórája még várat magára. Elárulta: megmagyarázhatatlan vonzalmat érez az északi „depis“ filmek, szerzők és tájak iránt. A végletek embereként azonban az eddigi legcsodálatosabb életérzés mégis a déli flamencós Andalúziában töltötte el őt, ahová főiskolásként jutott el.
A műsorvezető kérdésére, hogy a két lánya, az immár 10 éves Léna és a 2 éves Ajna megszülése után hogyan sikerült megőriznie a jó alakját, azt válaszolta, hogy sokak megdöbbenésére terhessége 8. hónapjában is görkorcsolyázott, tudatosan sokat mozgott és ezt-azt a géneknek is köszönhet. Ahogy mindenből, úgy az anyaságból is a maximumot akarja kihozni, elég aggódó anyukának számít, s örülne, ha a két örökmozgó csibészke mellett többet pihenhetne.
Miután egy évig a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház állományában volt, most már csak évi egy-két szerepet vállal. Egyébként nagyszerűen érzi magát e társulatban, ahol kezdettől fogva megbecsülik, s elhalmozzák jó szerepekkel. Sőt, nemrég kritikusi díjra is jelölték őt. Egyébként is nagyon szereti a tiszta, nyitott, barátságos, keleti embereket, akik állítólag nem áskálódnak annyit, mint az ország nyugati tájain élők. Nekik köszönhetően az előadás alatt hosszasan zúgó nyíltszíni tapsot is átélhette, s folyamatosan telt házasak az előadások. A legnagyobb volumenű ottani szerepének a Lessing által írt Emilia Galotti című előadás Orsina grófnőjét tartja.
Nem titkolta: a Komáromi Jókai Színházból egyrészt azért távozott, mert elege lett az áldatlan állapotból, hogy míg egyeseknek tálcán kínálták a jobbnál jobb szerepeket, neki és pár kollégájának nem adatott meg e "kegyelmi állapot". Emiatt sokáig tűrt, hallgatott, majd bízva abban, hogy a tehetsége megvédheti, kimondta mindazt, amit gondolt. Másrészt a színház vezetősége „kiöregedett színésznőként“ szívesebben látta őt házon kívül.
„Már nem vagyok akkora nagy igazságharcos, mint amekkora régebben voltam. Már tudok csendben maradni, mert azt tapasztaltam, hogy a bajban még azok sem állnak mellém, akikkel egyezik a véleményem“ - vallotta be. Azt is megtudtuk, hogy a színházi műfajok közül legjobban a kamaradrámát szereti, s bár operettben és vígjátékokban is játszott, de azok távolabb állnak a habitusától.
„A színjátszás nekem az önterápiát is jelenti, ami a mindennapi gondok során segít, hiszen sok mindent kijátszhatok magamból, másféle figurák bőrébe bújhatok. A kedvenc szerzőm pedig a legek legje, Csehov“ - fejtette ki. Az éneklést nagy szenvedélyének tartja, s ez idő tájt készíti a népdalokkal ötvözött jazzlemezét, ami még csak kezdetleges stádiumban van. Máig hálás Boráros Imre Kossuth-díjas színművésznek azért, hogy korábban magával vitte őt az egyik amerikai körútjára, amely során az őket végtelen szeretettel fogadó ottani magyaroknak szerezhettek nagy örömet az anyanyelvükön tolmácsolt dalokkal.
„Nekem rettenetesen fontos az, hogy színészként és magánemberként is szeressen a környezetem, örülök a visszajelzéseknek. Sokat kaptam az emberektől, akik kedves szavaikkal, mosolyukkal megszépítik az életemet“ - szögezte le.
Több magyar és szlovák filmsorozatban is játszott, „e munka nem gyaloggalopp, hiszen folyamatosan nagy koncentráltságot igényel. Filmszínészként két „nagyágyúval”, az Oscar-díjas Jiří Menzellel és a jubileumi Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon a külföldi filmek kategóriájában a legjobb öt között esélyes Tomi Erdmann című német-osztrák vígjáték főszereplőjével, Peter Schimonischekkel együtt forgatott A tolmács című szlovák filmben.
„Jóleső érzés, hogy mindketten úgy summázták: sikerült megfelelnem az elvárásoknak.“ Húszéves volt, amikor Sára Sándor filmrendező megmondta neki: a túl egzotikus, karakteres arca miatt nehéz lesz filmszerepekhez jutnia, mert a közép-európai nézők jobban szeretik az átlagos küllemű vagy a túl szép színésznőket, de szerinte ő egyik kategóriába sem tartozik. Nos, két gyermek mellett nem is marad ideje az önmenedzselésre, a kapcsolatépítésre, amelyek nélkül a tehetség önmagában nem igazán terem babért.
Lányait nem szánja színészpályára, bár Léna szépen szaval és szívesen ropja a latin-amerikai táncokat. Mi tagadás, a nagyobb létbiztonsággal járó pályák felé terelgeti őt, és sokat mesél a lányoknak, így a kedvenceit, A kis hableányt és A gyufaárus lányt is. A boldog családi légkörön kívül jó színházi és filmszerepekre, valamint az új CD-je sikerére vágyik. Ha pedig jövőre a Jókai Színház élére olyan igazgató kerülne, akivel jobban szót tudna érteni, szívesen visszatérne a komáromi társulatba.
