2023. május 30., 19:53

Szombati gyermeknapi banzáj követi a június elsejei strandnyitányt Komáromban

A helyi termálfürdő nyári idényével kapcsolatos aktualitásokról és a tervezett fejlesztésekről számolt be a május 30-i közös szabadtéri sajtótájékoztatóján Keszegh Béla, Komárom polgármestere és Kollár Gábor mérnök, a létesítményt működtető Comorra Servis városi cég ügyvezető igazgatója. A strand egésze június 1-től lesz élvezhető, 3-án pedig ingyenes belépést és gyermeknapi műsorokat biztosítanak az aprónépnek.

 Szombati gyermeknapi banzáj követi a június elsejei strandnyitányt Komáromban
"Ez a térség egy belvároshoz közeli pihenőzóna legyen...!"
Fotó: Nagy-Miskó Ildikó

Komárom polgármestere elmondta: az előkészületek, így a javítási munkálatok és a csúszdák állapotának ellenőrzése után, csütörtöktől fogadják a látogatókat a környék legolcsóbb (az észak- és dél-komáromiaknak kedvezményes belépést lehetővé tevő), szép környezetben, hozzávetőleg 2 hektáron működő, mintegy 1700 fős kapacitású, helyi fürdőbe. Eközben végéhez közeledik a kétszintessé váló főépület átépítésére vonatkozó, 130 ezer euróba kerülő tervdokumentáció elkészítése. Még a strand előtti parkolók elhelyezkedéséről és további hasonló részletekről egyeztetniük kell az illetékesekkel, majd sor kerülhet az engedélyeztetésre.

 Szombati gyermeknapi banzáj követi a június elsejei strandnyitányt Komáromban
Keszegh Béla: „Keressük az új komáromi kemping helyét”
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Azt is megtudtuk: a szükséges 7-7,5 millió eurót, amiből egy fedett gyermek- és kisebb úszómedence is létesülne, s megújulna a welness-részleg, a Komárom-Érsekújvár agglomerációs fejlesztési egységen (UMR) belül, pályázati támogatásként szerzik meg.

„A mostani kormányválság és a miniszterek távozása miatt ez a folyamat is jelentős mértékben csúszik. A jövő évi strandidényig a 2-6 éves gyerekek medencéjét is tervezzük bővíteni. Nagy kihívás számunkra az, hogy ez a létesítmény ne csak a nyári strandidényben, hanem egész évben sokak által látogatott, még közkedveltebb fürdő legyen” -- fogalmazott.

Arra is kitért, hogy bár örvendetes fejlemény a stadionépítés, de mivel amiatt a strand melletti kemping megszűnik, kiesik évi 30-40 ezer euró bevételük. „Keressük az új komáromi kemping helyét” – szögezte le. Rámutatott: a városi kasszából mintegy 1 millió euróval támogatott üzemeltető cég, a Comorra Servis saját anyagi forrásokból végzi a medencék kisebb-nagyobb javításait, s mindent megtesznek a termálfürdő környékének szépítése-korszerűsítése érdekében, hiszen jóideje a bejárat előtti kültéri fitneszpark és Cultplay-játszótér is vonzza a családok apraját-nagyját.

„Szeretnénk elérni azt, hogy ez a térség egy belvároshoz közeli pihenőzóna legyen, ezért a parkolási igényeket is úgy fogjuk módosítani, hogy minél kevesebb autó jöjjön be a fürdő elé, inkább csak a mozgáskorlátozottak, fogyatékkal élők jöjjenek ide, mások inkább a vár tövében levő, közeli, gyűjtőparkolót vegyék igénybe!” – hangsúlyozta Keszegh Béla.

Majd átadta a szót Kollár Gábor igazgatónak, aki az elmondottakhoz hozzáfűzte: június 1-től egész hónapban 10-20 óra között tartanak nyitva, a nyári vakáció két hónapjában pedig majd 9-től 20 óráig vehetők igénybe a szolgáltatásaik.

 Szombati gyermeknapi banzáj követi a június elsejei strandnyitányt Komáromban
Kollár Gábor: "Ezt egy családbarát strandnak tartom..."
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

„Fontosnak tartom kiemelni azt, hogy a fürdő területén nagy zöldövezet, sok fa, bokor található, s mindezt igyekszünk gondozni, rendben tartani. Rengeteg virágot ültettünk ki annak érdekében, hogy az ott-tartózkodás még kellemesebb legyen. Ezt egy családbarát strandnak tartom azért, mert a többi környező strandhoz képest korlátozott a nagysága, ám ez nagyon megfelel a helyi és környékbeli lakosoknak, akik nem nagy tömegben, hanem nyugalomban, szép környezetben szeretnének kikapcsolódni” – fejtette ki a városi cég direktora.  

komáromi fürdő

Hozzátette: a strandbüfék kínálatát már tavaly is bővítették. Azokat az idén is az eddigi három magánvállalkozó üzemeltetheti, Tovább fedett teraszt létesítettek a csúszdákhoz közeli, tágas betonplaccon, ahol nyugodtan, árnyékban lehet beszélgetni, s az ottani fabódéban péksüteményeket, édességeket is lehet majd venni. Majd a parkolással kapcsolatban megjegyezte: a vár előtti ingyenes parkolóból a pár évvel ezelőtt létesített, rövid folyosón két perc alatt el lehet jutni a jegypénztárhoz.

Az is elhangzott, hogy a korábbi balneológiai jelentések szerint a komáromi termálvíz gyógyhatása hasonló a bártfai termálvízével, tehát Komáromból gyógyturizmus céljából nem kell távolra utazni.

komáromi fürdő

A MA7 kérdése nyomán megtudtuk, hogy a nemzetközi gyermeknap alkalmából nem a tanítási napnak számító június 1-én, hanem 3-án minden gyermek élhet az ingyenes strandbelépés lehetőségével. A szombati buliban a Villa Camarum PT-től a Comorra Servisig nagyon sok szervező különféle játékokat, műsorokat is biztosít nekik.

komáromi fürdő

A tehetséges helyi gyerekeknek is minden évben ingyenes belépőket szoktak ajándékozni. A komáromi iskolák diákcsoportjai pedig a júniusi munkanapokon féláron  mehetnek be a strandra. Az idősek számára bevezették a kedvezményes senior-kártyát: azzal a nyugdíjasklub tagjai a megadott idősávban élvezhetik a beltéri medencék gyógyvizének jótékony hatásait.  Egyébként a helyi felnőttek az egésznapos strandolásért majd 7, a nyugdíjasok és a diákok 5,50 eurót fizetnek. A családi belépők esetében további 20, a csoportos belépők esetében pedig 40 százalékos kedvezményt nyújtanak.

komáromi fürdő

Záróakkordként további jó hír: az idei nyári hétvégeken ismét lesz zumbaoktatás, ami tavaly is nagyon népszerűnek bizonyult. A strandolók igénye szerint változhat, hogy arra majd hetente hány alkalommal kerül sor. Továbbá arcfestés, kézműves foglalkozások, animációs programok részesei is lehetnek a nebulók – minderről még folynak az egyeztetések.   

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.