Szőgyénben kel életre a szikvízkészítés múltja
Hogyan készül a szódavíz, milyen szerepet játszott történetében Jedlik Ányos, és miért fontos megóvnunk a föld alatt rejlő ivóvízkészleteinket? Ezekre a kérdésekre is választ kaphatnak a látogatók a szőgyéni szikvízkiállításon, ahol nemcsak a múlt emlékeivel ismerkedhetnek meg, hanem a szikvíz előállítását is kipróbálhatják.
A Szőgyénben működő Felvidéki Szikvíz Manufaktúra története 2018-ban kezdődött, amikor Retkes János és családja belevágott a szikvízkészítés hagyományának újjáélesztésébe. A vállalkozás mellett idővel egy olyan kiállítás gondolata is megszületett, amely nemcsak a szódavíz történetét mutatja be, hanem a környezetvédelemre és az ivóvízkészletek megóvásának fontosságára is felhívja a figyelmet.
A mi régiónk a Csallóköz felszín alatti vízkészletéből kapja az ivóvizet. Rendkívül jó minőségű vizünk van, és úgy gondoltuk, amellett, hogy ebből szikvizet készítünk, arra is fel kell hívnunk a figyelmet, mekkora kincs rejlik a lábunk alatt"
– magyarázta Retkes János.
Mint mondta, a kezdeményezés egyik legfontosabb célja, hogy a fiatalabb nemzedékek megértsék: a természet erőforrásaiért felelősséggel tartozunk. A kiállítás ezért a szikvíz múltját és jelenét a vízkészletek védelmének kérdésével kapcsolja össze.
A Csallóköz kincse, az ivóvíz – Szikvíz: múltja, jelene, jövője című kiállítás Magyarország Kormányának támogatásával valósult meg. A beruházás keretében egy korábban üzlethelyiségként működő szőgyéni épületet alakítottak át, hogy otthont adjon a szikvíz történetét és az ivóvízkészletek védelmének fontosságát bemutató tárlatnak.
Retkes János elmondása alapján a megvalósítás és a működtetés nem volt zökkenőmentes. Az épület hátsó falán szerkezeti süllyedés következett be, amely a tárlat egy részében is károkat okozott. A helyreállítás miatt a kiállítást három hónapra be kellett zárni. A szükséges javításokat saját forrásból végezték el.
– A kényszerű bezárás időszakát arra is felhasználtuk, hogy átdolgozzuk a kiállítás anyagát. Korábban inkább a tények bemutatásán volt a hangsúly, most viszont emellett sokkal nagyobb figyelmet fordítunk a vízkészletek megóvására és a környezeti felelősségre – fogalmazott.
Kvíz, filmvetítés és szikvíztöltés
A kiállításra szeretettel várják az iskolai csoportok jelentkezését. A tárlat elsősorban az ötödik osztályos kortól ajánlott, de a középiskolások és a felnőttek számára is érdekes és értékes ismereteket kínál. A tárlat számos információs panelből áll, amelyek egy része a vízkészletek jelentőségével és védelmével, másik része a szikvízkészítés történetével foglalkozik. A látogatók megismerkedhetnek a Szímőn született Jedlik Ányos munkásságával, a szódavíz előállításának fejlődésével, valamint azzal, miként jutott el egykor a szikvíz a készítőktől a vásárlókig.
A kiállítás megálmodói azt szeretnék, hogy a diákok ne csupán végigolvassák a kiállítás szövegeit, hanem aktívan részt is vegyenek a felfedezésben. A gyerekek a látogatás kezdetén egy feladatlapot kapnak, amelynek válaszait a kiállításon találhatják meg. A helyesen kitöltött feladatlapokat apró jutalmakkal ismerik el.
A bemutatót folyamatosan vetített, zenével kísért film egészíti ki, amely a vízben gazdag és a vízhiánnyal küzdő környezet közötti különbségeket szemlélteti. Ezzel a szervezők a vízpazarlás és a környezetszennyezés következményeire is szeretnék ráirányítani a figyelmet.
A kirándulás egyik legérdekesebb része a szikvíztöltő üzem megtekintése, ahol a látogatók betekintést nyerhetnek a szódavíz előállításába, sőt, aki kedvet érez hozzá, maga is kipróbálhatja egy szikvizes palack megtöltését. Retkes János hangsúlyozta, hogy a hagyományos szikvizes palackok többszöri használata révén a környezetvédelem gyakorlati oldala is bemutatható. A diákok így nemcsak a szikvíz történetéről tanulhatnak, hanem a tartósan használható csomagolások szerepéről is.
Egy kirándulás, két különleges helyszín
A szervezők arra is gondoltak, hogy a távolabbról érkező iskolai csoportok számára érdemes több programot összekapcsolni. Ezért a szikvízkiállítás megtekintését a Szőgyéni Tájház meglátogatásával egészítették ki. A tájház a település és a környék hagyományos életmódját, néprajzi értékeit és tárgyi emlékeit mutatja be.
A két helyszín így jól kiegészíti egymást: míg az egyik a tudomány, a technikatörténet és a környezetvédelem világába vezeti be a látogatókat, a másik a helyi hagyományokkal és a régi falusi élet mindennapjaival ismerteti meg őket. A kiállítás magyar, szlovák és angol nyelven tekinthető meg, ezért különböző tanítási nyelvű iskolák és külföldi látogatók számára is érdekes program lehet.
A vándorkiállítás terve is felmerült
A szervezők hosszabb távon nem szeretnék Szőgyénre korlátozni a kezdeményezést. A kiállítás paneljeit eleve úgy alakították ki, hogy szükség esetén más helyszíneken is bemutathatók legyenek.
Ha a környékbeli érdeklődők már megismerték a tárlatot, szeretnénk távolabbi településekre is elvinni. Elképzelhetőnek tartjuk, hogy például egy iskola termében egy hónapig is megtekinthető legyen, és így azokhoz is eljusson, akiknek nehezebb lenne Szőgyénbe utazniuk"
– ismertette a terveket Retkes János.
A vándorkiállítás egyelőre jövőbeli elképzelés, most elsősorban a környékbeli iskolákat, civil szervezeteket, cserkészcsapatokat, táborokat és más érdeklődő közösségeket szeretnék megszólítani. A meghívás ugyanakkor a magyarországi iskoláknak is szól, Esztergom és környékének oktatási intézményeit már megkeresték.
A szőgyéni kiállítás egyik legfontosabb üzenete, hogy az ivóvíz természetes jelenlétét nem szabad magától értetődőnek tekintenünk. A szikvíz történetén keresztül a diákok egy helyi hagyományt, egy magyar feltaláló munkásságát és a természeti értékek megőrzésének fontosságát ismerhetik meg.
A kiállítás Szőgyénben, az Alsó malomsor 41. szám alatt látogatható. Retkes János tájékoztatása szerint hétköznap 8 és 16 óra között fogadják az érdeklődőket. Egyéni látogatásra előzetes bejelentkezés nélkül is van lehetőség, iskolai és más szervezett csoportok esetében azonban időpont-egyeztetést kérnek, hogy a kvízzel, az üzembemutatóval és a tájházi látogatással együtt kínált programot megfelelően előkészíthessék.
Jelentkezés és további információ: Retkes János, +421 905 976 909.
Megjelent a MAGYAR7 44. számában.