Szívvel, lélekkel Királyhelmecért

Az ő múzeumában csupa-csupa érdekes kiállítás látható, a XXI. század vívmányaival karöltve izgalmas tálalásban, ahová még Zsolnáról, sőt Prágából is eljönnek az emberek ellesni ezt-azt. Nagy kár lesz, ha egyszer visszavonul, hiszen sokat tett szülővárosáért, Királyhelmecért, és még rengeteg ötlet van a tarsolyában. A választások előtt arról beszélgetünk: miért méretteti meg magát újból független képviselőjelöltként.

Ha önző, öncélú ember lennék, azt mondhatnám: a gyerekeim Budapesten élnek, mit bánom én így, a nyugdíjhoz közeledve, hogy mi lesz Királyhelmeccel. De túlzottan is szeretem ezt a várost, amelynek gyönyörű fekvése még ma is ámulatba ejt. Sok szép értékkel rendelkezünk, csak gyakran van olyan érzésem, hogy a dolgok nincsenek a helyén.

Én politikai hovatartozás nélkül bárkivel együtt tudok dolgozni, aki nem azért akar képviselő lenni, mert az valamiféle kiváltságot, pozíciót jelent, amely által a megválasztott kiemelkedik az átlagból. Megválasztása után azonban fütyül a választások előtt tett ígéretekre, szavazóira. Azokkal sem tudok együtt dolgozni, akik önös érdekeiktől vezérelve szeretnének bekerülni az önkormányzatba. Ez a munka az itt élő emberek szolgálatáról szól! Meg kell hallgatni azok ötleteit, panaszait, és hasznos megoldásokat keresve szebbé tenni mindennapjaikat. Mert minden lehet még szebb, még jobb!

Sokan félnek tőlem, mert a munkát megkövetelem. De én nemcsak másokkal, magammal szemben is szigorú vagyok. Sohasem féltem a munkától, magam is mindig felvállaltam azt.

Nem azért vagyok igazgató, hogy a párnázott széket koptassam, hanem azért, hogy szolgáljak. Nem szeretem elodázni a munkát, nem szeretem a kifogásokat, mit miért nem lehet megvalósítani! Én azokkal szeretek együtt dolgozni, akik a megvalósítás módját keresik.

Hogy egy példával illusztráljam: ha a forrásban lévő vízbe sárgarépát dobunk: idővel megpuhul, formálhatóvá válik. Ha egy tojást, az megkeményedik, ellenáll neki, de én a kávé vagyok, amellyel nem tud a víz mit kezdeni, hiszen a kávé tesz vele csodát, megfesti. Nekem fontos, hogy kávé lehessek, hogy a közös cél érdekében magam mellé tudjak állítani embereket.

Én nem attól vagyok boldog, ha minden tökéletes körülöttem, hanem attól, ha egy feladatból a legjobbat sikerül kihoznom. A kihívások éltetnek. Letenni valamit a közös asztalra. Városunkban pedig bőven akad kihívás!

Olyasmi is, amelyhez nem pénz kell, csak ésszerűség! Minden munkához, véleményem szerint, úgy kell hozzányúlni, hogy tudjam, mi a cél. Másrészt a fontossági sorrend kijelölése is elengedhetetlen. Nem vagyunk olyan gazdagok, hogy mindenből a legolcsóbbat vegyük!

Ha már elkészült az új temető, igaz, nem tudom, mit keresnek még ott a régi kerítés betonmaradványai, gondoljunk már a régi temetőbe járó idősekre is! El kellene egyenlíteni ott is a főutat és a köztes utakat, hogy könnyebben átjárhatóak legyenek. Milyen hálásak lennének azért, ha kialakítanánk ott egy kis épületet, ahol kapát, gereblyét, locsolót kölcsönözhetnének, hogy ne kelljen minden alkalommal ide is, visszafelé is cipekedniük a szerszámokkal.

Városunk a szobrok városa, de elhelyezésükben az égvilágon semmi logika nincs! Mécs László szobra miért nem a római katolikus templom előtt vagy közelében áll?

Petőfi szobra mit keres a városházánál? Rákóczi meg egy kereszteződésben? Lorántffy Zsuzsanna meg a magyar ház épületében? A zeneiskola épületébe miért oldalról kell bemenni, hiszen az egykori Lorántffy –kúriát elölről kellene megnyitni, hogy méltósága érvényesüljön a város felé! Ott lenne Zsuzsanna asszony szobra is a megfelelő helyen, miközben a lepusztult Hősök terén parkolót lehetne kialakítani a gyerekeiket a zeneiskolába hozó szülők részére. A XX. században volt már strandunk, a XXI. században miért nem lehet? Hiszen nyaraink egyre forróbbak?

A közmunkások is megérdemelnének egy közös melegedőt, télen akár egy forró teát is kaphatnának benne.

Ahol a macskaköves utcák vannak, ott helyre kell állítani az utakat, mert a különböző munkálatok során katasztrofálisan rakták vissza a köveket! A Lupes akár sétálóutca is lehetne, visszanyerhetné régi arculatát, hangulatát!  

Azt is hiányolom, hogy a kiosztott munka nincs kellően felügyelve. Ha lenne, ma másképp nézne ki a város. Ez a kanalizációra is vonatkozik, hiszen a csatornafedelek nem az utcára, hanem a szűk járdákra kerültek. Ez nagy hiba!

Sokszor az apró dolgok, amelyek egyáltalán nem pénzigényesek, szebbé, lakhatóbbá tennék a várost, még jobb lenne benne élni, ide hazatérni!