2018. május 24., 12:15

Szívem csücske: Bánk

Szeretem Nógrád megyét, mert természeti szépségeiből fakadóan mindig magával ragadja a látogatót. Különösen jól ismerem Bánkot és környékét, hiszen erre a vidékre rendszeresen visszalátogatok. Aki egyszer már megfordult itt, azt nem kell újra ebbe a 700 lelket számláló kisközségbe csábítani.

banki-to-amfi.jpg
Galéria
+10 kép a galériában
Fotó: Zsebik Ildikó

Valamikor a romantikus tava volt a legnagyobb vonzereje. A 7 és fél hektáros vízfelületű tó most is vonzza az látogatókat, a falu azonban hamar felismerte: nem elegendő a látványos természeti környezet, több kell ahhoz, hogy a település neve ne csak a nógrádiak, hanem a távolabb élők emlékezetébe is bevésődjék. Ehhez nagyon jelentősen hozzájárult a Tó Wellness Hotelt üzemeltető Karacs Ferenc és neje, Karacsné Zagyva Júlianna, akik egy korábbi motelt átalakítva 2002-ben nyitották meg szállodájukat.

Fotó:  Zsebik Ildikó

Mindketten a jazz és a swing elkötelezett hívei, nem csoda hát, ha 2004-ben, kiemelt szívügyükként létrehozták és útjára bocsátották az azóta is töretlen sikerű Louis Amstrong Jazzfesztivált, a házigazda szerepére egy olyan neves zenészt kértek fel, mint Amstrong magyar származású klarinétosát, az azóta már elhunyt Joe Murányit. Alapítványuk pedig célul tűzte, hogy ápolni és népszerűsíteni fogja a XX. század 30-as, 40-es éveinek tradicionális swing- és jazz kultúráját, kitekintést nyújtva az európai és amerikai jazz zenei világára.

Joe Murányi
Joe Murányi
Fotó:  Zsebik Ildikó

Hogy ma is hűek egykori célkitűzéseikhez, azt hadd bizonyítsa a múlt évi fesztivál programja is. A XIV. Louis Amsrtong Jazzfesztivál fellépői között szerepelt a Budapest Jazz Orchestra, a Csík Gusztáv Trió, Illényi Katica, Deseő Csaba és barátai /közöttük holland, amerikai, francia, ausztrál zenészek/, valamint egy gospel együttes, akik ismét felejthetetlen zenei élményt nyújtottak a műfaj kedvelőinek. A 100 éve született Ella Fitzgerald emlékét is felelevenítették, akit kortársai a Dal Főpapnőjének neveztek.

A program mindig június utolsó hétvégéjént kerül megrendezésre, idén immár 15. alkalommal, a szállodát ilyenkor a fellépők és a legelkötelezettebb jazzrajongók töltik meg.

Ha már szóba került a Karacs házaspár, mutassuk most be röviden a nagyközönségnek gyönyörű szép környezetben álló szállodájukat!

Fotó:  Zsebik Ildikó

 A közvetlenül a Bánki tó partján fekvő szálloda hamar meghódítja a pihenni vágyó nagyközönséget, hiszen az 58 szobás komplexumhoz feltűnően nagy területű / 600 négyzetméter / wellness központ társul. Igaz, a 2002-ben megnyitott szálloda jelentősen kisebb volt, de a nagy érdeklődésre való tekintettel 2011-ben egy új szárnnyal bővítették és a wellness felületét megduplázták.

Fotó:  Zsebik Ildikó

Bár a szálloda része az apartman ház is—tudtam meg Hohnerné Tomek Szilvia üzemeltetési vezetőtől—, ám az nem a hotel mellett, hanem Bánk Sárréthez közelebbi végén található.

Aki a hétvégére érkezik, az a kinti és a benti medencéken, pezsgőfürdőn, szaunákon és a pazar étkeken kívül az ún. csendes wellnesst is igénybe veheti, amelynek szerves része a bio szauna és a só jacuzzi  is. Tapasztalatom szerint a vendégek elsősorban kisgyerekes családok illetve idősödő házaspárok, de a wellnest nemcsak a szálloda lakói élvezhetik. Tartanak itt babaúszást, úszótanfolyamokat, sőt váltható ún. 1000 perces úszóbérlet is a közelből érkezőknek.

Akiknek még ennyi sem elég, azok kipróbálhatják a tó partján lévő kalandpark nyújtotta izgalmakat vagy kölcsönözhetnek kerékpárt, hogy azzal térképezzék fel a vidéket.

Fotó:  Zsebik Ildikó

A nyári melegben naponta sokan érkeznek hűsölni a tóhoz . Ők a szállodán kívül a tóparti vendégházban, a kempingben ill. a fogadóban is igényelhetnek szállást.

A hűsölésen kívül immár 26 éve júniustól augusztus végéig részt vehetnek a Bánki Nyár című rendezvénysorozaton. Idén június 16-17-én megtekinthetik az országos akadályfutó versenyt, 23-án egy Beatles emlékzenekar koncertjére kerül sor, a Piknik Hétvége keretében július 6-án   itt koncertezik a Hooligans együttes, másnap pedig veterán autók találkozóján vehetnek részt, illetve 3 együttes koncertjén: a Hangszedő, a Kottánkívüliek és a Blues Fathers lép fel.

Július 12-13-14-én a Bánkitó Fesztivál gondolatban előre ugrik 10 évet:  azt próbálják megidézni, vajon mit tartogat számukra az elkövetkező évtized, és hogyan jutnak majd el oda. Egy héttel később ismét, immár 5. alkalommal lesz Double Cross Challange. Ekkor kerül sor a Neoton Família koncertjére is.

A következő hétvégén tartják a 23. Nemzetközi Folklór Fesztivált, illetve az 52. Nógrád Megyei Nemzetiségi Találkozót.

Augusztus 4-én a Kárpátia együttes lép színpadra, augusztus 18-án meg egy bohózat kerül bemutatásra

            Ugyancsak Bánk ad otthon egész évben az Ökoland Tábornak. 2015-től egy faházakból álló épületegyüttesben fogadják /egyre bővülő tevékenységi körben/ az érdeklődőket. Egy-egy turnus maximum 60 fő befogadására alkalmas, és az ideérkezők főleg néprajzzal, természetismerettel, kézművességgel, népi mesterségekkel foglalkozhatnak.

Fotó:  Zsebik Ildikó

             A természeti szépségeket, a vízi színpadot, a tavat, a strandot, a nyugalmat árasztó tájat érdemes lesz felkeresni ebben az évben is, és  nagy valószínűséggel jövőre sem lesz ez másképp.

Fotó:  Zsebik Ildikó

 

                                                                                

 

 

banki-to-amfi.jpg
Galéria
+10 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.