2021. augusztus 24., 10:47

Szímőre várják a fröccskedvelőket

A 10. Szímői fröccsnapokra invitálja a község önkormányzata a közelről és távolabbról érkezőket augusztus utolsó hétvégéjén. 221 liter gyöngyöző fröccs, színes programok és koncertek garmadája várja a vendégeket.

fröccsnapok 2019
Fotó: Bokor Klára
2019-ben így készült a nagyfröccs

Bób János, a község polgármestere elmondta, ez már a jubileumi 10. rendezvény.

Augusztus 27-én, pénteken megnyílik a falumúzeum, így az ősök eddig összegyűjtött tárgyi értékei méltó helyükre kerülnek. A Jedlik-házban két helyi fiatal alkotó nem mindennapi tárlatának részesei lehetünk: Mészáros Krisztián Emberek és Covid fotókiállítására, valamint Nagy Richárd Európa 3 D-s épületeire csodálkozhatunk rá.

A szakmai workshopon Csenger Tibor, Nyitra megyei alelnök a déli régió kerékpárútjairól, Vasi Emma, a Rába-Duna-Vág Európai Területi Társulás igazgatója az új Interreges programokról, a Pet Kupak nevű társaság pedig a környezetvédelemről tart előadást. Lesz csapatok vetélkedőjre Kultúránk és történelmünk címmel a cserkészek szervezésében, és három koncert zárja a napot.

fröccsnapok 2019
Kép forrása: Bokor Klára
A fröccsnapok résztvevői (2019)
Szombaton önfeledt nyárutó

Augusztus 28-án már a délelőtti órákban elkezdődik az Ízek és hagyományok az Európai Unióban főzőverseny. Tavaly is készültek itt rendkívül különleges ételek, a polgármester biztos abban, hogy az idén se fogunk csalódni.

14.00 órakor kezdődik a színes kultúrműsor, amire a Szímőn évente megrendezésre kerülő színésztábor résztvevői is betanultak egy darabot.

Fél ötkor érkezik el a napok fénypontja, a fröccskészítés, amelybe belevonják a meghívott vendégeket is. Szímői rizlingborból (a helyi szövetkezet felajánlása) és az önkormányzat által gyártott kölönösen jó szikvízből készül e nyári frissítő ital. Ilyenkor a falu szülöttjének, Jedlik Ányosnak is imába foglalják a nevét, aki tudvalevőleg feltalálta a szikvízgyártást. A tudós 1800-ban született - ahány év eltelt születése óta, annyi liter fröccs készül a fröccsnapokon. Így lehet az, hogy Szímő tartja a fröccskészítés szlovák rekordját már évek óta. Rendszeresen ellátogat a rendezvényre a magyarországi Szikvízkészítők Jedlik Ányos Lovagrendje. Ők ajánlották fel a falu számára azt a gyártósort is, amivel a szikvizüket készítik.

fröccsnapok 2019
Kép forrása: Bokor Klára

Hagyomány, hogy a nagyfröccsből származó bevételt a falu jótékony célra fordítja.

Tavaly a Szímőn eltemetett plébánosok sírhelyének rendbetételét tudták ilyen módon kivitelezni, az idén befolyó összeget az óvodaudvar játszóterének felújítására fordítják.

Kiértékelik még a főzőversenyt és szólhat a zene virradatig. Látogassunk el a 10. Szímői fröccsnapokra, ahol jó zene mellett szórakozva, fröccsöket kóstolgatva, inthetünk búcsút a lassan véget érő nyárnak.

Megosztás
Címkék