Szímői Fröccsnapok immár hetedik alkalommal
Augusztus utolsó hétvégéje a 7. Szímői Fröccsnapoktól volt hangos. A mára már hagyománnyá vált Förccsnapok és a szervezők idén is megemlékeztek szülöttükről, Jedlik Ányosról, s újabb fröccsrekord felállítására szánták el magukat.
A Szímői Falunapok immár hetedik alkalommal viseli a Szímői Fröccsnapok elnevezést, amelyet Jedlik Ányos hagyatékára állítottak fel a szervezők.
„Minden évben új fröccsrekordot döntünk meg, ugyanis falunk szülöttje, Jedlik Ányos találta fel a szikvíz fogalmát, így az ő nevéhez köthető a szikvíz-gyártás. Idén 218 l-es nagy fröccsöt készítettünk, amely Szlovákia legnagyobb fröccse. Tudni kell, hogy 218 évvel ezelőtt született Jedlik Ányos Szímőn, s ezzel a gesztussal szerettünk volna megemlékezni rá, és azt a szellemi hagyatékot átadni, amelyet ő képviselt. Tulajdonképpen erre építjük a Fröccsnapokat, amelyet idén már 7. alkalommal rendeztünk meg” – mondta el Bób János, Szímő település polgármestere.
Idén a pénteki nap megnyitóján három kiállításra került sor. Az egyik Az év faluja címet viselte, amely egész Szlovákia településeit megszólította, a második egy szímei születésű fotós kiállítása volt Összefüggések címmel, a harmadik pedig a helyi hagyományőrzés céljából összegyűjtött régi fényképeket tartalmazta. A kiállítás után pedig a cserkészek által közvetített hagyományos vetélkedőn villogtathatták meg tehetségüket a kisebbek. A nap végére három rock zenekar lépett színpadra: a hazai Iný Štýl, a magyarországi Karthago zenekar és a Jump Rock Band.
A szombati főzőverseny is színesítette az esemény programját, hiszen rengeteg ügyes kezű ember él Szímőn, de nemcsak falubéliek jelentkezését várták a szervezők, hanem külföldi versenyzők is felvették a kötényt a rendezvényen.
„Körülbelül 20-25 csapat érkezett. Természetesen nem akarunk a kamocsai Gasztro Fesztivállal versenyezni, mert ez az esemény nem erről szól, hanem a Jedlik hagyatékra fektetjük a hangsúlyt. Minden évben színes programmal kedveskedünk a vendégeknek, és gyermekprogramok is várják a legkisebbeket. Van lehetőség népi játékok kipróbálására, az ugrálóvár is arra vár, hogy a kisebbeket szórakoztassa, de egyéb programok is kecsegtetnek a felnőtteknek. A borudvar minden szomjas egyént kiszolgál, de finom kemencéslepényt és más ínyenc falatokat is megkóstolhatnak az odalátogatók. Színházi előadással is készültek a kisebbek, akiket Kiss Zsolt készített fel. Számomra az a legszívmelengetőbb, amikor a szímei fiatalok, akik külföldön élnek vagy tanulnak hazajönnek a Fröccsnapokra, mert ilyenkor tudnak egymással találkozni. S igazából erről is szól ez a rendezvény, hogy az emberek (nem csak a fiatalok) együtt tudják tölteni az időt a barátokkal, a családdal és a rokonokkal” – állítja a polgármester úr.
Mikrofonvégre kaptuk Litavec Noémit, a helyi Via Nova ICS elnökét, aki idén tanulmányai miatt nem tudott szervezőként részt venni az eseményen, de elmondása szerint mindig lázban ég a rendezvény előtt, és semmi sem tántoríthatta el attól, hogy kinézzen a Fröccsnapokra. „A sikapár (hólyagos habszegfű szerk. megj.) az egyik legjelentősebb növény, amellyel a helyiek fűszerezik a csülköt. Olyan íze van a növénynek, mint a sóskának és a spenótnak. A levelei sistergősek, ezért hívják így. Először le kell főzni, hogy ne legyen zöld az étel maga. Az elmúlt években a csapatommal is főzünk, mi is előszeretettel használjuk a sikapárt.”
Noémi azt is elárulta, hogy nagyon jó kapcsolatot ápol a falu a szolnoki Jedlik Ányos Lovagrenddel, akik minden évben elhozzák 236 l-es barátságpoharukat, amelybe a fröccsöt töltik, ezzel emlékezve meg Jedlik Ányosról. Idén pont feleződött a szikvíz és a bor aránya.