Szilveszteri csobbanás a Dunában
Tízen vették a bátorságot Párkányban, hogy megmártózzanak a Duna 4,5 fokos vizében. Szép napsütéses idő, szinte meleg volt a parton, a szurkolók kicsit meg is húzogatták a jegesmacik bajszát, hogy ilyenkor könnyű, majd kemény téli időben is meg kell mutatniuk az edzettségüket.
A fürdés előtt Hajtman Marian, aki Jolcsik Péter barátjával már több mint 20 éve fürdőzik telente a folyóban, pezsgő formájában adta át a stafétát Gyetven Miklósnak, aki a nyár közepétől igazi kis csapatot épített maga köré a közösségi média segítségével. Miklóst a nyári hőség űzte a Dunához és azóta nem tud leszokni róla. Először Gál Ákos csatlakozott hozzá, aki hozta 11 éves fiát Zsombort is, majd egyre népesebb lett a csapat.
Hajtman Marian elmondta, van a hidegvizes fürdésnek hagyománya a városban, úgy 30 éve a párkányi evezősök, Nozdroviczky Sanyi bácsi és Zelinkáék kezdték és hagyományt teremtettek, bár az utóbbi húsz évben már csak ketten-hárman úszkáltak a Dunában télvíz idején. Jolcsik Péterrel ők is próbálkoztak ennek az extrém sportnak a népszerűsítésével, de nem bővült a csapat.
– mondta Marian, majd egy fotó a parton és irány a víz!
A víz mindannyiuk bőrét rákpirosra csípte. Miközben ugrándozva melegítették testüket, Gyetven Miklós még elmondta, most olyan hat percet töltöttek a vízben, de van olyan, egyelőre még nagyon hátsó gondolata, hogy egyszer (talán) még a Dunát is sikerül átúsznia. A rövidtávú cél azonban az, hogy ne lankadjanak és tartsák meg továbbra is az edzéseket.