2020. augusztus 3., 16:20

Szent Korona Ünnep: Megbocsátunk és bocsánatot kérünk

2020. augusztus 2-án immár 16. alkalommal valósult meg a hagyományos ipolybalogi Szent Korona Ünnep, mely során a Szent Korona Emlékérmek átadása is megtörtént.

Galéria
+3 kép a galériában
Fotó: Kaszmán Zoltán

Augusztus első vasárnapján a Szent Miklós püspök tiszteletére felszentelt római katolikus templomnál gyülekeztek a balogiak, hogy aztán közösen, a Szent Korona hitelesített másolatával együtt, hagyományőrzők és koronaőrök kíséretében vonuljanak át az ünnepi szentmise helyszínére, a Kápolna-dombra.

Az istentisztelet főcelebránsa a kaposvári megyéspüspök, Varga László volt.

Rendkívül gyorsan változik minden. Nincs időnk elcsendesedni, s nincs időnk átgondolni a döntéseinket. Hiányzik az életünkből az egyik legfontosabb dolog, a csend. Nincs csend. Mindig zajlik valami körülöttünk. Úgy tűnik, hogy félünk a csendtől. Félünk attól, hogy kiderül, a szívünk üres”

– fogalmazta meg a megyéspüspök, majd a szeretetkapcsolatból fakadó tettek fontosságára hívta fel a figyelmet.

Az ünnepi szentmise zárásaként a Kereszténydemokrata Néppárt tiszteletbeli elnöke, Surján László is szólt a megjelentekhez. Kiemelte, hogy a félelem az egymás elleni acsarkodásnak a gyökere. Ez tesz bennünket agresszívvá, emiatt követ sérelmet a sérelem, így a sebek sem gyógyulnak be, inkább elgennyesednek.

Elmondása szerint a lengyelek példáját kellene követni, hiszen ők azzal voltak képesek a németekhez fordulni, hogy:

Megbocsátunk és bocsánatot kérünk!

Surján szerint van mit megbocsátanunk, de van miért bocsánatot is kérnünk; igaz, sérelmeink zömét nem mi, hanem elődeink szenvedték el, és a sebeket sem mi, hanem elődeink okozták másoknak. A politikus hangsúlyozta, hogy kizárólag úgy lehetséges az elszenvedett igazságtalanságokon és gazságokon való túllépés, ha végre változtatunk a gondolkodásunkon és rendezzük közös dolgainkat.

Eleink területi revíziót követeltek a Nem, nem, soha! jelszó jegyében. A területi közigazgatásnak ma már sokkal kisebb a jelentősége, mint száz éve. Ahhoz, hogy a revízió ne területet, hanem emberi jogokat jelentsen, a nemek helyett egy nagy igenre van szükség. Istenszeretetünk hiteltelen, ha nem kapcsolódik hozzá emberszeretet. Egy nagy igen kell, de nem a magunk másodrendűvé nyilvánítására, nem a kiszolgáltatottságra, hanem a másik ember szeretetére!”

– fogalmazta meg, majd így folytatta:

Ahogy annak idején az Oszmán Birodalom hódításának, ma a divatos eszméknek állunk ellen. (…) Ha együtt, közép-európaiak vállaljuk a csakis közösen megnyerhető feladatot, akkor szinte észrevétlenül gyógyulnak majd a trianoni sebek is, s ha más értelemben is, de ismét polgártársak lehetünk…”

Az ünnepi gondolatok elhangzását követően folytatódott a hagyomány, hiszen Ipolybalog község és Ipolybalog plébániahivatala ezúttal is átadta az emlékplaketteket azoknak, akik áldozatos munkájukkal segítik a határon túli magyarságot, a régiót és a községet. 2020-ban az odaadó és fáradhatatlan munkájáért Szent Korona Emlékérmet adományoztak Molnár Margitnak, aki tizenöt éven keresztül járult hozzá a Szent Korona Ünnepek méltó megrendezéséhez és annak arculatának alakításához.

Szintén kitüntették a Kis-Lengyelországi Vajdasági Kulturális Központ igazgatóhelyettesét, Piotr Gasenicát, aki a lengyel és magyar nép közötti kulturális és szakrális kapcsolatok megerősítéséért, a lengyelországi gorálok életében a magyar hagyományok ápolásáért és a magyar Szent Korona tiszteletének lengyel földön való terjesztéséért érdemelte ki a Szent Korona Emlékérmet. A kitüntetést Bálint Péter polgármestertől és György Ferenc plébánostól kapta meg.

Azt látjuk, hogy a mai Európa keresi önmagát. Mi, magyarok és lengyelek felajánljuk Európának Esterházy János példáját, amelyre bátran lehetne építeni Európa jövőjét. Ő a saját életében három nemzetet kötött össze, de mindig Európa egységében gondolkodott. Nem hagyhatom ki továbbá a tényt, hogy olyan földön állok itt, amely évtizedekkel ezelőtt lengyel menekültek tömegét fogadta be a saját otthonába. Mi, lengyelek, sosem fogjuk tudni eléggé megköszönni azt, amit akkor a magyar nemzet tett…”

– hangzott el Piotr Gasenica beszédében.

Az ünnepi rendezvényen közreműködött az 1997-ben alakult, Molnár Ottó vezette ipolybalogi Szent Korona Kórus, amelynek tagjait orgonán Kósa József kísérte. A járványhelyzet miatt az idei Szent Korona Ünnepet más kísérőprogram nem színesítette, így a szokásos esti zenei programok elmaradtak.

Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.