2021. február 10., 18:06

Szenc a piros zónába került - a helyzetet nem látják kedvezően

A koronavírus-tesztelés legfrissebb eredményei alapján a Szenci járás a fekete zóna helyett rögtön a piros zónába került. Habár Szenc városa örül a hírnek, ugyanakkor az utóbbi napokban elvégzett tesztelések eredményeit egyáltalán nem tartja kedvezőnek.

Fotó: Mesto Senec FB

Szenc városa a koronavírus-tesztelés legfrissebb eredményei alapján a piros zónába került, ami a Covid-automata másodfokú figyelmeztetésének felel meg.

Mindez akár jó hír is lehet, ugyanakkor az önkormányzat rámutatott arra is,

járásukat főként a környező falvak segítették a piros zónába jutni, ahol alacsonyabb a fertőzöttek aránya.

Szencen a legutóbbi tesztelések eredményei egyáltalán nem mondhatóak kedvezőnek. A hétvégén 1,45% volt a fertőzöttek száma, hétfőn 2,28%, kedden pedig 1,62%.

Ezen megállapítások alapján Dušan Badinský, Szenc polgármestere találkozót kezdeményezett Katarína Sowiňskával, a Szenci Járási Hivatal elöljárójával, és közösen felvették a kapcsolatot a Regionális Közegészségügyi Hivatallal, hogy szakvéleményt kérjenek az óvodák, alapiskolák és más intézmények további működésével kapcsolatban. A város a hivatal álláspontját holnapra várja.

Az önkormányzat emellett figyelmezteti a lakosokat, hogy továbbra is szükségük van negatív koronavírus-tesztről szóló bizonylatra, amely nem régebbi hét napnál.

Tesztelni négy állandó mobil mintavételi állomás igénybevételével lehet Szencen, amelyek a Napfényes-tavak területén találhatók. A tesztelés lehetősége nincs állandó- vagy ideiglenes lakhelyhez kötve.

  1. A Napfényes-tavak/Rózsakert állandó mintavételi állomás igénybevételéhez előzetes regisztráció szükséges (vasárnapon kívül minden nap nyitva tart 8:00-16:00 között).
  2. A Napfényes-tavak Dél-bungalók mintavételi állomás esetében jelenleg még nem szükséges előzetes regisztráció (vasárnapon kívül minden nap nyitva tart 12:00 - 20:00 között).
  3. A Napos-tavak Dél bejáratánál lévő mintavételi állomás regisztráció nélküli (minden nap nyitva tart 8:00 – 16:00, a hétvégét is beleértve).
  4. A Napos-tavak Észak mintavételi állomás nincsen regisztrációhoz kötve (vasárnapon kívül minden nap nyitva 8:00-16:00 között).
Megosztás
Címkék