Száz éve tárult fel Domica titkos világa
Száz évvel ezelőtt, 1926 őszén egy pénzügyőr ereszkedett le a Szilicei-fennsík egyik alig ismert nyílásán keresztül a föld mélyébe. Ján Majko nem egyszerűen új barlangot fedezett fel, hanem egy több kilométeres, föld alatti világ tárult fel előtte, amelynek járatai később a magyarországi Baradlával is összekapcsolódtak. D omica felfedezésének századik évfordulója jó alkalom arra, hogy ne csak a látogatók előtt megnyitott, cseppkövekkel díszített barlangra tekintsünk, hanem arra a történetre is, amely mögötte húzódik. A felfedezőre, a kutatók több generációjára, a föld alatti víz évmilliókon át tartó munkájára és arra a különös útra is emlékezzünk, amelynek során egy nehezen megközelíthető barlangból nemzetközi jelentőségű természeti és turisztikai érték lett.
Egy kíváncsi pénzügyőr a Szilicei-fennsíkon
Ján Majko 1900-ban született Alsószerdahelyen. Tizennyolc évesen, az első világháború végén az olasz frontra került, majd hazatérése után a pénzügyőrségnél helyezkedett el. A szolgálat a Szilicei-fennsík közelébe, a hosszúszói határállomásra sodorta. A hivatalos munkája mellett járta a vidéket, figyelte a tájat, a különös mélyedéseket, a barlangnyílásokat, és lenyűgözte a fennsík rejtélyes vidéke.
1926 augusztusában cseh cserkészek érkeztek a környékre, hogy a husziták nyomait keressék. Majko ugyan a huszitákról nem sokat tudott mondani, a barlangokat viszont annál jobban ismerte, így megmutatta nekik a Róka-lyukat és az Ördög-lyukat, majd egy, a Domica fölötti beszakadást is, az ún. Öreg Domicát. A cserkészek ásni kezdtek, de rövidesen továbbálltak. Ján Majko viszont nem hagyta annyiban a dolgot, folytatta a munkát, és feltárult előtte egy akna.
1926. október 3-án kollégáiból összeverbuvált egy csapatot. Ján Majko ereszkedett alá elsőként, majd kollégái, és egy hatalmas barlang tárult eléjük. Később Ján Majko szinte hetente szervezett kutatótúrákat a barlangba, sorra tárta fel az újabb járatokat.
A felfedezést jelentette a korabeli barlangkutató szervezetnek. Az országban ekkor még nem működött a mai értelemben vett önálló barlangkutató társaság, a feltárás a turisták és síelők szervezetéhez kapcsolódó barlangkutató albizottság keretében zajlott. A hír hamar eljutott a korabeli szakemberekhez. A Domica jelentőségét olyan barlangkutatók is felismerték, mint Vojtech Benický és Alois Král.
A feltárás azonban nem ért véget a felfedezéssel. Ján Majko egyik legnagyobb teljesítménye 1929-ben történt, amikor a Domicából az Ördög-lyuk irányába vezető, vízzel teli, nehezen járható szűkületet többszöri próbálkozás után végigkúszta. Egyedül ment végig azon a járaton, amely végül az Ördög-lyukhoz vezetett, és ezzel összekapcsolta a két rendszert.
A Domica azonban csak a kezdetet jelentette számára. 1931-ben feltárta a Szilicei-jégbarlang alsó szintjét, ahol jelentős régészeti leletekre bukkantak. Később hivatásos barlangkutató lett, számos új barlang feltárásában vett részt. Életének későbbi szakaszában is aktív maradt, több jelentős barlang felfedezése fűződik a nevéhez. 1985-ben a Szlovák Szpeleológiai Társaság arany plakettjével, a barlangkutatók legmagasabb kitüntetésével ismerték el munkásságát.
A barlang, amelyet a víz formált
A Domica jelentősége messze túlmutat azon, hogy szép cseppkövek láthatók benne. Geológiai szempontból különösen érdekes, hogyan alakult ki maga a barlangrendszer – mutat rá Gaál Lajos geológus, barlangász, aki szerint az egyik különlegessége, hogy kialakulásában nemcsak a víz oldó, hanem a koptató hatása is fontos szerepet játszott.
A Szilicei-fennsík déli részéről érkező víz alkotja a Styx patakot. A felszínről időszakosan érkező vizek közben nagy mennyiségű kavicsot is a barlangba sodornak. Ezek között kvarckavicsok is vannak, amelyek keményebbek a mészkőnél, gyakorlatilag csiszolják a falakat.
– A barlang nem csak a víz oldó hatására keletkezett, hanem a vízben sodort kavicsok koptató hatása is hozzájárult – magyarázza.
A folyamat egyszerűnek tűnik, valójában azonban évmilliók munkájáról van szó. A barlang első járatai a szakember szerint mintegy három és fél millió évvel ezelőtt alakultak ki, majd a későbbi időszakokban újabb és újabb szintek jöttek létre.
A mai Domica–Baradla-barlangrendszer teljes hossza a Gaál Lajos által ismertetett legfrissebb adatok szerint 31 944 méter, ebből a Domica szlovákiai szakasza 9917 métert tesz ki, míg a Baradla 22 027 métert. A feltárás azonban ma sem tekinthető teljesen lezártnak, mindkét oldalon időről időre új járatok kerülnek elő. A barlang tehát ma is alakul, a víz tovább dolgozik benne.
Cseppkőpajzsok és cseppkődobok
A Domica másik különlegessége a cseppkőképződmények között keresendő. A barlangban különösen nagy számban találhatók az ún. cseppkőpajzsok és cseppkődobok. Gaál Lajos szerint mintegy 160 ilyen képződmény ismert, ami nemzetközi összehasonlításban is jelentős.
Kialakulásukhoz a mészkő repedésein keresztül beszivárgó víz szükséges.
A vízben oldott mész megfelelő körülmények között kiválik, és különleges, sokszor a gravitációval szembemenőnek tűnő formákat hoz létre. A Baradla is gazdag cseppkőképződményekben, de Domica ezekből különösen sokat őriz.
A barlangrendszer egyben valóságos föld alatti geológiai metszet is. A mészkőrétegek északkelet felé dőlnek, és a Baradlától a Domicáig haladva különböző triász kori kőzetrétegeken lehet végigkövetni a földtörténeti változásokat.
– Ha végigmegyünk a barlangrendszeren, egy nagyon szép geológiai szelvényt kapunk – mondja Gaál Lajos. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy Domica nemzetközi szinten is fontos kutatási területté vált.
Az őskori ember nyomai
A barlang az ember több ezer éves jelenlétének nyomait is megőrizte. Az 1930-as években végzett kutatások során rengeteg régészeti lelet került elő. A neolitikum idején hosszabb ideig élhettek itt emberek. Edénytöredékek, kőeszközök, csontból készült tárgyak, tűk és egyéb használati tárgyak kerültek elő. A leletek mennyisége arra utal, hogy nem néhány véletlenszerűen betévedő emberről lehetett szó, hanem hosszabb ideig használt telephelyről.
A régészeti kutatások egyik érdekes kérdése éppen az, hogyan jutottak be a barlangba. A mai főbejárat ugyanis mesterségesen kialakított táró. Gaál Lajos szerint feltételezhető, hogy az őskori emberek egy természetes, víznyelő jellegű bejáraton keresztül jutottak be.
Ez később beomolhatott, ezért is maradhattak meg olyan hosszú időn át a föld alatt a régészeti leletek. Emberi csontokat nem találtak, így valószínű, hogy az ott élők egy későbbi omlás vagy más változás előtt elhagyták a barlangot.
A föld alatti világból idegenforgalmi látványosság
A barlang idegenforgalmi megnyitását a Csehszlovák Turisták Klubja valósította meg. 1930-ban Eduard Paloncy mérnök tervei alapján tárót nyitottak, majd a betonjárdák és a villanyvilágítás kiépítését követően 1932-ben átadták a nagyközönségnek. A fejlesztés egyik különlegessége az volt, hogy nem csak gyalogosan lehetett bejárni a barlangot, mert az üregrendszeren keresztül folyó Styx vizét részben felduzzasztották, így megteremtették a föld alatti csónakázás lehetőségét is.
Ugyanezen év augusztusában Kessler Hubert és Sandrik József magyar barlangkutatók a Baradla felől áthatoltak a Styx szifonjain és bejutottak a Domicába, bizonyítva ezzel a barlangrendszer összeköttetését. A föld alatti államhatárra a hatóságok rácsot helyeztek.
Háború, árvíz, újjáépítés
A barlang 1938-ban ismét Magyarországhoz került, Kessler Hubert irányítása alá. További fejlesztésekre és kutatásokra került sor, majd a második világháború újabb törést hozott. 1945-ben a szovjet hadsereg istállóként használta a Domicát, amely jelentős károkat szenvedett.
A háború után újabb problémával kellett szembenézni, mégpedig a vízzel.
A Domica ugyanis víznyelő jellegű barlang, több irányból is érkezik bele víz, emellett a környék mezőgazdasági művelése miatt a nagyobb esőzések alkalmával talaj és hordalék is bekerült a rendszerbe. 1954 júniusában egy árvíz katasztrofális károkat okozott a barlangban és annak régészeti leleteiben. Ezt további árvizek követték, a problémára végül műszaki megoldást kerestek. A barlang fölött vízfelfogó medencéket alakítottak ki, amelyeknek az volt a feladatuk, hogy a hirtelen lezúduló csapadékvizet felfogják és elvezessék. 1984-ben adták át a ma is meglévő bejárati épületet, amelynek kialakításában az árvízvédelem is fontos szerepet kapott.
Világörökség lett
A Domica és a Baradla jelentőségét végül nemzetközi szinten is elismerték. 1995-ben az Aggteleki- és a Szlovák-karszt barlangjai felkerültek az UNESCO világörökségi listájára. A terület különlegességét éppen az adja, hogy viszonylag kis térségben rendkívül sokféle barlang-típus, geológiai képződmény, ásvány és régészeti érték koncentrálódik.
Az UNESCO szerint a Baradla–Domica-rendszer a terület legjelentősebb barlangrendszere, aktív vízfolyással és rendkívül gazdag cseppkőképződményekkel. A világörökségi terület ma már több mint ezer ismert barlangot foglal magában.
Domica 2001-ben úgynevezett ramsari területté is vált, vagyis nemzetközileg jelentős vizes élőhelyként is védettséget kapott.
Egy barlang, amely összeköt
A Domica történetének van egy szimbolikus oldala is. A barlangrendszer nem ismeri az országhatárt. A víz ugyanúgy folyik egyik oldalról a másikra, a kőzetrétegek ugyanannak a földtörténeti folyamatnak a részei, a barlangász pedig ugyanabban a föld alatti rendszerben kutat, függetlenül attól, hogy éppen Szlovákiában vagy Magyarországon jár.
Ez a gondolat a turizmusban is fontos lehet. Domica nem elszigetelt látnivaló, a Baradlával együtt a Gömör–Tornai-karszt egyik legfontosabb turisztikai attrakciója, amelyhez a környező települések, kirándulóhelyek, barlangok és kulturális látnivalók is kapcsolódnak.
Bár Ján Majko száz évvel ezelőtt fedezte fel a barlangot, annak története sokkal régebbre, évmilliókra nyúlik vissza. Amikor leereszkedünk a föld alá, nem egy százéves felfedezés helyszínére lépünk be, hanem egy olyan világba, amelynek története jóval az ember előtt kezdődött. Ma pedig az ember feladata, hogy megőrizze ezeket az értékeket.
Megjelent a Magyar7 2026/38.számában.
