2020. augusztus 16., 15:01

Süssünk, főzzünk valamit!

A Gasztrosulit két éve működteti Kovács Tibor és felesége, Kovács Kati, akik a dunaszerdahelyi Europe Center (Európa Rest & Bar) éttermükben tartanak főzőtanfolyamot. A képzés felnőtteknek szól, de a főzés tudománya iránt úgy megnőtt az érdeklődés, hogy a tavalyihoz hasonlóan az idén is gasztrotábort szerveztek gyerekeknek.

A táborban a lurkók nemcsak a sütés-főzés titkait sajátították el, de a közös munka élményét is megtapasztalták. A július végén, augusztus elején tartott kéthetes táborban negyven, 6–14 éves korú gyermek fordult meg. A túljelentkezés a nagy érdeklődésről árulkodott. Az érdeklődők mindennap egy másik nemzet kultúrájával ismerkedhettek meg, volt magyar, olasz, spanyol, amerikai gasztronómia, és természetesen nem maradhatott el nagymama konyhája sem.

A szervezők különféle foglalkozásokkal kötötték le a gyerekek figyelmét, amelyek között szerepelt a mézeskalács-díszítés (és -evés) Csicsay Orsival, aki pedagógusként volt jelen a táborban. A felügyeletet a Szabó Gyula Alapiskola tanítónői biztosították.

A gyerkőcök Mészáros Andreával sportoltak, vetélkedtek, és mindenki kipróbálhatta a kangoo jumpsot. Ha már tematikus táborról volt szó, minden napra az adott ország jellegzetességeivel készültek. A spanyol napon Kati lányával, Annával ismerkedtek meg a nyelv alapjaival, vagy éppen a spanyol kultúra legismertebb jegyeiről beszélgettek, és természetesen együtt készítették el a spanyol nemzeti ételt, a paellát. A táborozók a közeli nagyabonyi farmot is meglátogatták, ahol háziállatokat simogathattak és felfedezhették a falusi élet varázsát.

A Kovács család elmondja, hogy a táborozás örömét már kiskorukban megismertették a gyermekeikkel, így most felügyelőként ők is kivették a részüket a munkából. Anna gimnazista, bátyja, Máté pedig az idén lesz elsőéves egyetemista, aki a táborban a médiás feladatokat (fényképek és videók készítése) látta el. 

Katiék nagyon fontosnak tartják kidomborítani a gyermekek beállítottságát és érdeklődési körét. Ha valaki a sportot és a mozgást részesítette előnyben, akkor több hasonló foglalkozást biztosítottak. Arra is odafigyeltek, hogy a gyermekek soha ne maradjanak egyedül, még akkor sem, ha a feladatuk a gulyásleves őrzése és kevergetése volt az üst mellett.

A főzés és sütés mellett játékokra és egyéb szórakozási lehetőségekre is jutott idő, a foglalkozások között szerepelt a hajfonás vagy például a kártyajátékok. A gyerekek minden jól elvégzett munka után szalagot kaptak, amivel a rátermettségüket és az ügyességüket bizonyították. Színes szalag járt a mosogatásért, a tésztagyúrásért vagy a kemencéslepény-készítésért. A mobiltelefonok csak kivételes esetben kerülhettek elő a táskából, a táborban leginkább a beszélgetésen és a közös programokon volt a hangsúly.

A gasztrotábor főszereplői a tapasztalt konyhafőnökök, szakácsok és kukták. Az idén, mint tavaly is, Weisz Tibort kérték fel séfnek, hadd mutasson be pár fogást a kicsiknek, hogy a későbbiekben otthon is kamatoztathassák a tudásu-kat. Szerinte nem is a főzésen volt a hangsúly, hanem azon, hogy a gyerekeket kibillentsék a komfortzónájukból, és valami újat tapasztaljanak. A tészta dagasztását már csak a nagymamánál látják, mivel otthon a szülők nem foglalkoznak ilyesmivel. Ugyancsak a nagymamánál látnak igazi tyúkot, onnan jönnek haza sárosan és nudlimorzsával a szájuk szegletében. Ha az embernek rossz élménye van egy étellel kapcsolatban, akkor azt nem szereti, de ha jól elkészítik azt az ételt, akkor mindjárt másképp tekint rá.

Gasztrosuli02

Katiék szerint a mai gyerkőcök csak a legalapvetőbb gyümölcsöket és zöldségeket ismerik, ezért ez kiváló alkalom volt a különlegességek megismerésére. A házi kenők és körözöttek készítésénél sorra vették az alapanyagokat, együtt vágták a kertből hozott paprikát, közösen szeletelték a répát és a krumplit a levesbe. A kemencében sütött lepénynek pedig teljesen más íze volt, mintha sütőben készült volna. Ezek megismerésével jöhettek rá a gyerekek, milyen egyszerűen és egészségesen is lehet ételt készíteni. Az ételgyárak világában ezek az élmények biztosan hozzájárulnak ahhoz, hogy a gyerekek az egészségesebb életmód felé kacsintgassanak.

A táborozók nem voltak válogatósak, s mivel az ételérzékenység sem volt jellemző a résztvevőkre, mindenki lelkes és mosolygós volt egész idő alatt. A szülőktől és a gyerekektől kapott pozitív visszajelzések mind azt bizonyítják, hogy van értelme újra és újra megrendezni a tábort, mert a szervezők nemcsak adnak, de kapnak is. Rengeteg mosolyt, csillogó tekintetet. Ez pedig mindennél többet ér.

Megjelent a Magyar7 2020/33.számában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.