2019. szeptember 10., 16:47

Sokan készülnek a 15 éves Selye János Egyetem gólyatáborába

A Selye János Egyetem Hallgatói Önkormányzata szeptember 12-én kezdődő, négynapos Gilice gólyatáborába várja a felsőfokú tanulmányaikat hamarosan megkezdő elsősöket. A változatos programokkal és meglepetésekkel teli, közösségkovácsoló rendezvényről Szabó Barnabás, az SJE Hallgatói Önkormányzatának elnöke tájékoztatta portálunkat.

Gólyatábor lesz
Galéria
+3 kép a galériában
Fotó: Szabó Péter Pál

„Az egyetlen hazai magyar egyetemünk a napokban ünnepli fennállásának 15. évfordulóját. Gólyatáborokat bő tíz éve szerveznek a Hallgatói Önkormányzat önkéntesei. Örvendetes, hogy idén az eddiginél több, azaz 126 újdonsült diáktársunk jelentkezett a szeptember 12-én kezdődő és 15-én végződő Gilice gólyatáborunkba, amely a korábban megszokott koppánymonostori helyszín helyett a tatai Esélyegyenlőség Alapítvány tóparti táborközpontjában valósul meg. Csütörtökön mindnyájan a komáromi Sirály Kollégium előtt találkozunk, s a hangulatébresztő nyitány után buszokkal utazunk Tatára, ahonnan majd vasárnap szintén együtt jövünk vissza“ – mondta el a HÖK-elnök.

Fotó:  Szabó Péter Pál

Azt is megtudtuk, az egyetemi és pályázati támogatásoknak köszönhetően a faházakban történő elszállásolásért, egész napos étkezését, utaztatásért és nem utolsó sorban a változatos műsorokét fejenként csak 50 eurót fizetnek a gólyák.

E kezdeményezés célja az, hogy a jövendő elsősök az első tanítási órákon már ismerősökként találkozhassanak egymással, s ezáltal magabiztosabban kezdhessék el az egyetemi életüket.

"Önkéntes alapon vesznek majd részt a humorral fűszerezett ügyességi és logikai csapatvetélkedőkön, valamint esti zenés-táncos esteken, s meglepetésekből sem lesz hiány. Pénteken a közel negyven HÖK-ös szervezővel együtt a gólyák is jelen lesznek a jubileumi akadémiai évnyitó ünnepségen, amelyen felolvastatjuk velük a hagyományos gólyaesküt. Utána dalolva vonulunk végig a belvároson, így hívjuk fel a komáromiak figyelmét az egyetemisták jelenlétére“ – ecsetelte a további részleteket.

Fotó:  Szabó Péter Pál

Végül a főszervező kiemelte a selyés egyetemista lét előnyeit:

Igaz a szlogenünk: jól jársz, ha ide jársz. Az intézmény nyújtotta korszerű feltételeken és alapos tudáson kívül túl azért is, mert itt a jövő felvidéki értelmiségéhez tartozók már fiatalon megbarátkozhatnak egymással, s a későbbiekben kamatoztathatják e kapcsolati tőkéjüket.
Gólyatábor lesz
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.