2020. május 6., 16:21

Sikerült felújítani a Roland kávéház épületét, ahol két éve tűz ütött ki

A 2018-as pozsonyi karácsonyi vásár idején tűz ütött ki a Fő téren, melynek áldozatául esett a főváros egyik ikonikus épülete – a Roland kávéház. Az épület felújítása sok időt vett igénybe, ám a pozsonyiak most újra gyönyörködhetnek a szecessziós palota szépségében. 

Médialapozó
Fotó: welcometobratislava.eu

A Fő téren található szecessziós épület előtt minden éven standok sorakoznak a karácsonyi vásár idején. 2018-ban, feltehetőleg propán-bután palackok robbanása miatt, tűz keletkezett  egyik standon, amely során a Roland kávéház szinte porig éget.

Mint később kiderült, a bódé, ahol tűz ütött ki, nem tartozott a vásárhoz. Tulajdonosa nem is kötött szerződést a fővárossal a karácsonyi vásáron való részvételről.

A leégett épület felújítása sok időt vett igénybe. A homlokzat megtisztítása már 2019 áprilisában elkezdődött. Ez alatt az idő alatt a patinás palotát ábrázoló lepel takarta le az épületet. Ez mögött állványokat állítottak fel, ahol zajlottak a munkálatok.

Maga az épület egyébként a Kooperativa biztosítótársaság tulajdonában van, amely a helyreállítást teljes folyamatában részt vett, szorosan együttműködve a pozsonyi magisztrátussal és Kerületi Műemlékvédelmi Hivatallal.   

Sikerült felújítani a kávéház épületét

Pár napja végre kitakarták a felújított Roland kávéház épületét. Eltűntek az állványok, így a pozsonyiak újra gyönyörködhetnek a szecessziós palota szépségben.  

Mivel egy nemzeti kulturális műemlékről van szó, így a rekonstrukció előkészületei és annak megvalósítása sokkal nehezebb volt, ez megfelelő időt- és valamennyi érdekelt fél felelősségteljes hozzáállását igényli

– nyilatkozott a felújítási munkálatok elején Zuzana Wagnerová, a Kooperativa biztosítótársaságtól.

A felújítások során a Roland kávéház termeiből szakszerűen összegyűjtötték a mozaikdíszítés lepotyogott részeit. Magát a mozaikdíszítéseket szétszerelték, és ideiglenesen áthelyezték egy műterembe, a helyreállítási dokumentáció feldolgozásának céljából. A helyiségekben összesen 26 darab mozaikdíszítés volt

– nyilatkozta tavaly Silvia Nosková Illášová, a Kooperativa szóvivője.

A palota története

Eredetileg egy sokkal kisebb méretű ház volt a mai palota helyén, amely az Auer család tulajdonában volt. Az épületet 1893-ban megvásárolta a Magyar Leszámítoló- és Pénzváltó Bank, majd 1906-ban lebontatta. Helyére Körösi Aladár budapesti építész tervei alapján egy szecessziós palotát építtetett.

1911-ben készült el az új, ötszintes szecessziós palota.

A palotát később leginkább annak kávéháza tette ismerté, amely az épülettel szemben álló Roland-szökőkútról kapta a nevét.

A kávéház már az 1940-es években is működött. A pozsonyiak körében viszont a '90-es években válik népszerű találkozóhellyé.

A Roland Café az utóbbi években is a Pozsonyba látogató turisták egyik kedvelt helye volt. Étterem is működött termeiben, ahol többek között osztrák, magyar és francia étel-különlegességeket kínáltak az odalátogató vendégeknek.

+4 kép a galériában
Megosztás
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.