2019. április 6., 15:20

Sakk szimultánt játszott Kapičák Lucia

A losonci Kármán József Magyar Tannyelvű Alapiskola és Óvoda 6. osztályos, 11 éves tanulója, Kapičák Lucia neve egyre ismertebbé válik a sakkvilágban. 

kapicak-lucia5.jpg
Galéria
+5 kép a galériában
Fotó: Szvorák Emese

Játszott már Polgár Zsófia, női sakknagymesterrel, a magyar női olimpiai bajnok csapat tagjával és Andrej Kiska, köztársasági elnökkel is.

Fotó:  Szvorák Emese

Április 5-én sakk szimultánt szerveztek a felújított losonci Városháza épületében, ahol Lucia 11 táblán sakkozott.

Ellenfelei a város és a régió ismert személyiségei voltak.

Fotó:  Szvorák Emese

A sakk szimultán olyan sakkrendezvény, amelynek során egy játékos több ellenféllel szemben játszik különböző asztaloknál,

minden lépés után a soron következő ellenfélnél folytatva a játékot, amíg mindegyik játszma véget nem ér. Losoncon az idei volt a rendezvény negyedik évfolyama, melyen Lucia mindig annyi ellenféllel játszik, ahány éves. Idén 11 ellenfele volt a fiatal sakk tehetségnek.

Fotó:  Szvorák Emese

Edzője, Laurencsík Sándor a Ma7.sk-nak elmondta: ez a fajta játszma fizikailag és mentálisan egyaránt megterhelő. „Azon kívül, hogy sorba jár a sakktáblák között, és 11 játszmát kell fejben tartania, még fizikailag is fárasztó, mert számolunk azzal, hogy 40-50 lépés is előfordulhat, ami azt jelenti, hogy kb. ötvenszer kell körbe mennie. És nem mellékesen gondolkodnia is kell, hisz minden táblán más és más állás jön létre”- mondta.

Lucia öt és fél éves korától sakkozik.

Nagybátyja, jelenlegi edzője, Laurencsík Sándor kezdett vele foglalkozni, és rögtön kiderült, hogy nagyon fogékony a játék iránt, hamar elsajátította az alapokat. Öt hónappal az első lépések után korosztálybajnokságot nyert, azóta is versenyről-versenyre jár.

Eddigi legjobb eredményei: háromszoros szlovákiai korosztályos sakkbajnok, kétszeres uniós bajnok.

Teljesítette a női sakkmester jelölti szint feltételeit az Európa Uniós versenyeken, így a FIDE nemzetközi sakkszövetségtől kilenc évesen megnyerte a női nemzetközi sakkmester jelölt címet (WCM- Women Candidat Master). Jelenleg a füleki FTC férfi sakkcsapatának tagja. A nagy versenyek mellett hétvégénként hazai és külföldi versenyeken, bajnokságokon méreti meg magát. Ehhez viszont rengeteg felkészülés szükséges.

Fotó:  Szvorák Emese

„Önálló tanrend szerint tanulok és heti négy napot járok iskolába, pénteken mindig edzésem van

- avatott be Lucia, hozzátéve, hogy az alapiskola tanári kara sokat segít neki, és mindenben támogatja. „Volt már olyan eset is, hogy a bajnokságra való eljutásba anyagilag is besegítettünk. Sőt mit több, egyszer az egész osztály elkísérte az államfőhöz, Andrej Kiskához, akivel együtt sakkozott. Nagyon büszkék vagyunk rá. És szerintem példaértékű dolog, hogy vegyes házasságból lévő gyermek magyar iskolába jár, és ezáltal is öregbíti iskolánk hírnevét”- nyilatkozta Csúsz Péter, a losonci Kármán József Alapiskola és Óvoda igazgatója, aki maga is ellenfele volt a szimultánon.

Ugyanúgy Csák István, a Kármán József Színház igazgatója, aki gyermekkora óta sakkozik. „Elejétől kezdve részt veszek ezen a szimultán játékon, amire büszke vagyok, hogy a három esztendő alatt egyedül én voltam az, aki meg tudtam verni a kislányt mindjárt az első alkalommal. Aztán volt egy döntetlen, a harmadik alkalommal pedig a kislány nyert. Tehát kiegyenlített mérkőzést játszunk egymással, ezért is örültem a mai meghívásnak”- mondta.

Luciára a szimultánt követően komoly versenyek várnak.

„Készülök a Szlovák Bajnokságra, Liptószentmiklósra, az Európa Uniós Bajnokságra, Csehországba, a pozsonyi Európa Bajnokságra, és nagy álmom, hogy eljussak a korosztályos világbajnokságra, Kínába”- mondta hozzátéve, hogy a krakkói Európa Bajnokságon elért harmadik helyre a legbüszkébb.

A losonci szimultán bemutatón Lucia fehér bábukkal játszott. A tervezett játékidő két óra volt, amit egy órával túlléptek. Összesítve Lucia 10 játszmát nyert, és egyet elveszített, Csák István ellen.

kapicak-lucia5.jpg
Galéria
+5 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.