2019. november 22., 19:31

Romlik a közbiztonság Losoncon: iskolából hazafelé tartó gyerekeket támadtak meg

A közbiztonság volt a losonci önkormányzat legutóbbi ülésének témája. Jozef Oravec képviselő elmondta, három olyan súlyos esetről is beszámoltak neki a helyi lakosok, amikor az iskolából hazafelé tartó gyerekeket támadtak meg.

losonc_rendorseg.jpeg
Fotó: mynovohrad.sme.sk
Roma gyerekek támadtak az iskolásokra, pénzt, édességet vettek el tőlük”

- mondta Oravec.

Hozzátette, hogy az iskolai felvilágosításnak, a városi rendőrség által tartott előadásoknak arra is ki kell térniük, mi a teendő, ha ilyen támadás éri a gyerekeket.

Hasonló dolgokról számolt be Juraj Pelč képviselő is.

A marginalizálódott roma közösségekből származó gyerekek már olyan sokan vannak a Köztársaság téren, hogy a többi gyerek nem is merészkedik a játszótérre. Ráadásul a játékokat is megrongálják. Rohangálnak, kifutnak az útra, csak idő kérdése, hogy mikor ütik el valamelyiküket”

- mondta Pelč, és hozzátette, ezek a gyerekek a város központjában, a főtéren művelik mindezt, pedig a Köztársaság térnek a város büszkeségének kellene lennie.

Ján Tuček, a városi rendőrség parancsnoka elmondta, a rendőrök délutánonként is járőröznek a Köztársaság téren. Hangsúlyozta azt is, hogy próbálnak lépéseket tenni, figyelmeztetéssel, vagy a munka-, szociális és családügyi hivatal segítségével igyekeznek megoldani a helyzetet.

„Próbáljuk megelőzni a támadásokat és az ön által felvázolt helyzeteket” - válaszolta Pelč felvetésére a városi rendőrparancsnok, és hozzátette: ha a roma gyerekek komoly kihágást követnek el, akkor az állami rendőrség foglalkozik az üggyel.

Alexandra Pivkova polgármester szerint a város vezetésének foglalkoznia kell ezzel a problémával.

Egyre rosszabb a helyzet, és egyre fiatalabb gyerekek követik el ezeket a cselekményeket"

- mondta a polgármester, és hozzátette, a polgárőrség, valamint új térfigyelő kamerák felszerelése javíthatna a helyzeten.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.