2020. november 17., 18:51

Réte és Hegysúr is kénytelen újra tesztelni a jövő héten - Hegysúr polgármestere szerint ez a városiaknak köszönhető

A hétvégén újabb tömeges tesztelésre kerül sor. Ezúttal azokon a településeken, ahol két héttel ezelőtt 1% felett vol a pozitív minták aránya. Több önkormányzatnál is, az első (tulajdonképpen második) országos forduló eredménye miatt kell újra teszteltetni. A településvezetők nem értik, miért.

országos tesztelés
Fotó: TASR

Bár a kormányfő a héten elmondta, a negyedik kör már teljesen önkéntes, nem jár retorzióval, ha a helyi lakosok nem mennek el, az önkormányzatokon ez nem segít. A tesztelési állomásokat ugyanúgy fel kell állítaniuk.

A Pozsonyi kerületben négy olyan településen lesz negyedik kör, ahol harmadik nem is volt. Talán olvasóink még emlékeznek, azokban a járásokban tartottak ilyet, ahol 0,7% felett volt a pozitív minták aránya, sem a Szenci, sem a Malackai, sem a Bazini járás azonban nem ilyen volt.

Réte, Hegysúr (Szenci járás), Detrekőszentmiklós (Plavecký Mikuláš, Malackai járás) illetve Csukárd-Terlény (Vinosady, Bazini járás) önkormányzata azonban készülhet a negyedik körre. Detrekőszentmiklós és Réte polgármesterei azt állítják, a települési eredményeket nagyban befolyásolta, értsd: lerontotta, a várásokból érkezők száma. 

Takács Adrián, Hegysúr első embere például a TASR-nek úgy nyilatkozott, úgy tudja, a faluban pozitívnak tesztelt emberek 65%-a nem is rétei volt. Hegysúron egyébként 2% felett volt a pozitív minták aránya. Hasonlóan nyilatkozott Peter Válek is, Detrekőszentmiklós polgármestere, aki elmondta, náluk mindössze egyetlen századdal lépték túl a megengedett limitet, 1,01%-a volt pozitív a levett mintáknak.

A TASR cikkében eredetileg hibásan jelölte meg Réte község polgármesterét. Takács Adrián valójában Hegysúr polgármestere, Rétéé Menczner Zoltán. Utóbbit azonban senki nem kereste meg a szlovák hírügynökség részéről. 

Mind Takács, Mind Válek úgy nyilatkozott, még senki sem kereste meg őket a honvédelmi tárcától, fogalmuk sincs, hogy mi a teendő mondják, mindenesetre készülnek a tesztelésre. 

Egyelőre egyik település sem kapott költségtérítést az államtól, a polgármesterek azt mondják, ki tudják gazdálkodni a negyedik kört is, de hiányozni fog az a pénz. 

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.