2019. szeptember 6., 11:50

Restaurálták a gombaszögi pálos monostor mennyezeti zárókövét

A napokban fejeződött be a gombaszögi pálos monostor tavalyi ásatása fő leletének, a Jézus áldásra emelt ujját ábrázoló mennyezeti zárókőnek a restaurálása. A műtárgy most a rimaszombati múzeumban kap helyet, viszont az a cél, hogy visszakerüljön eredeti helyére.

retus1.jpg
Galéria
+9 kép a galériában
Fotó: Gombaszög

Mint arról korábban beszámoltunk, tavaly és az idén nagy erőkkel zajlott a gombaszögi pálos monostor ásatása, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) régészhallgatóinak, valamint önkénteseknek a részvételével.

A tavalyi fő lelet egy Jézus áldásra emelt ujját ábrázoló mennyezeti zárókő volt, amely a templom 16. századi lerombolásakor 10 métert is zuhanhatott. Csodával határos módon viszonylag jó állapotban megmaradt. 

Fotó:  Gombaszög

„2018 tavaszán az Alexander Botoš és Mordovin Maxim vezette ásatáson megközelítőleg 180 cm mélységben feltártunk egy faragott, töredékes zárókövet. Már az is csodával határos, hogy a 10 m magasból lezuhanó, a plafon beszakadásával a templom padlóra került, 14. századi faragott kő egészben átvészelte az esést és az elmúlt évszázadokat. A tisztítását követően Éliás Ádám szobrászművész az eredeti alapanyagból kipótolta a hiányt, Peter Koren freskórestaurátor pedig kigittelte és retusálta a középkori freskótöredéket” – mondta el Orosz Örs, a Gombaszögi Nyári Tábor fő szervezője, az ásatás kezdeményezője.

A műtárgy most a rimaszombati múzeumba kerül, a gombaszögiek célja viszont az, hogy a lelet visszakerüljön eredeti helyére, s ott legyen kiállítva a nagyközönség számára. 

Fotó:  Gombaszög

 Az ásatás idei leletei közül kiemelkedik egy XVI. századi cserépkályha, rajta a magyar szentekkel: Imre herceggel, Szent László királlyal, Szent Pállal, valamint a bányászok védőszentjeivel, Borbálával és Katalinnal.

Orosz Örs elmondta, a kályha másolatát pár éven belül elkészítik, és szintén helyet kap a leleteket bemutató kiállításon. 

Fotó:  Gombaszög

Emellett a kolostorhoz közel található 16. századi ágyútoronynak hitt bástyáról kiderült, hogy valójában egy jóval korábbi, középkori nyolcszögletű temetőkápolna, talán a hajdani Závozalja (Gombaszög) település temploma. A keleti oldalon előkerült a szentély, a belterében pedig freskótöredékeket tártak fel. A nyolcszögű alaprajz egy igen ritka jelenség, a Kárpát-medencében alig akad mása.

retus1.jpg
Galéria
+9 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.