2021. szeptember 7., 11:01

Rekordszámú métás cserkész gyűlt össze Tardoskedden

A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség Országos Métabajnokságát Tardoskedden szervezték meg a cserkészek. Hosszú előkészületek után, az idén megrendezésre kerülhetett a koronavírus járvány miatt tavaly elmaradt rendezvény.

métabajnokság Tardoskedd
Médialapozó
Fotó: szmcs-p

Rekordszámú, 350 résztvevő érkezett augusztus 27-én, péntek este Tardoskeddre, hogy a kopjafa avatás és ünnepélyes megnyitó után, másnap kora reggeltől indulhassanak a mérkőzések.

Az érkezés után a cserkészek közösen vonultak el a szoborparkba, ahol Csémi Szilárd, ügyvezető elnök beszéde után, Gál Erik a cserkészszövetség elnöke és Puss Száraz Bernadett a 60. számú Sík Sándor cserkészcsapat parancsnoka kopjafát avattak, a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség újjáalakulásának 30., a tardoskeddi cserkészcsapat 20. évfordulója alkalmából. Az ünnepélyes megnyitót a község amfiteátrumában tartották, majd itt került sor a mérkőzések csoportjainak kisorsolása is.

2021-09-07-350_cserkesz_metazott_tardoskedden_szmcs_2021_3
Kép forrása: szmcs-p

Szombaton két helyszínen játszották a métameccseket, este pedig az eredményhirdetés után, meglepetésfürdőzéssel zárult a rendezvény a Tardoskeddi Termálfürdőben. 

Mi is az a méta?

Hagyományos magyar népi ütős labdajáték, amelyet tájegységenként eltérő szabályokkal játszották régen a gyerekek. Kell hozzá egy lapos faütő, egy labda, és ügyes játékosok: pontos ütés, hogy messzire szálljon a labda, erőnlét a futáshoz, valamint gyorsaság a labda visszaadásához. A méta nagyon hasonló az amerikaiak kedvenc sportjához, a baseballhoz. A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség szinte újjáalakulása óta évente megrendezi a métabajnokságot, amely azóta sem veszített népszerűségéből.

A métabajnokságra minden évben két korosztályban nevezhetnek a csapatok: Kölök kategória (10-14 évesek) és Suhanc kategória (15-19 évesek).

Idén a fiatalabb korosztály győztes csapata a dunaszerdahelyi járás béli Nyékvárkony csapata lett, az idősebb korosztályból pedig Érsekújvár álhatott a dobogó legfelső fokára. A második a 10-14 éves kategóriában Kassa, a 15-19 éves kategóriában Bős lett, a bronzérmet pedig mindkét kategóriában Kürt csapata szerezte meg.

„Számomra az Országos Métabajnokság egy olyan esemény, amit minden évben nagyon várok. Itt mindig találkozhatok azokkal a cserkésztestvéreimmel, akikkel sajnos távol élünk egymástól, és várjuk, hogy új közös élményekkel gazdagodjunk. Mivel a cserkészcsapatunkon belül vegyesek a korosztályok, sokan már más városban tanulnak, ezért csak a nyár kezdetével állunk neki az edzéseknek. Az edzéseink sokkal inkább jó hangulatban telnek, mintsem kemény, szigorú edzésekként. Számunkra ez a verseny nem a győzelemről szól, bár minden alkalommal odatesszük magunkat. Szerintem ehhez a rendezvényhez minden résztvevő hozzátesz, s így alakul ki a határtalan jókedv. Nem volt ez másképp az idei évben sem. Egy maradandó élmény volt számomra, hogy az egész szövetség egyszerre énekel és menetel a kopjafaavatásra és a megnyitóra. Az idei métabajnokság kerettörténete az ókori görög olimpia volt, amit a szervező csapat nagyon találóan épített bele a programba, mint például a csapatok csoportjainak kisorsolása egy íjjal történt. Minden csapat egy képviselőt küldött, aki almákra célozva sorsolta ki csapata számát, vagy más esetben csoportját.

2021-09-07-350_cserkesz_metazott_tardoskedden_szmcs_2021_4
Kép forrása: szmcs-p

A megnyitó végére kellően besötétedett ahhoz, hogy megnyíljon az iskola udvarában rögtönzött teaház. Először ilyen teaházzal az idei csapattáborunkban találkoztam, már az is egy óriási élmény volt, de ezt lehet még annál is jobban élveztem” - mondta Halász Sámuel, a métabajnokság résztvevője.

„A szombati meccsek kimondottan jó hangulatban teltek. A véleményem szerint magunkhoz képest jól teljesítettünk, nagyon büszke vagyok a csapatomra. Hiányzott nekem, hogy több meccset játszhassunk, de összes meccs nagyon tetszett. A kedvencem mégis a marcelházi csapat ellen játszott meccs volt, mégpedig azért, mert nagyon szoros mérkőzés volt. A csoportkörök után vártuk az eredményt, de sajnos nem mi lettünk a legjobb csoportmásodikok, pedig örültünk volna, ha mi játszhattunk volna Kürt ellen az elődöntőben. Sajnos nem így történt, és ötödikek lettünk, de én ennek is hihetetlenül örülök. Az, hogy este fürödhettünk a tardoskeddi fürdőben, ez szerintem a szervezők részéről egy jó ötlet volt. Jó volt látni, hogy ennyi cserkész egy helyen mennyire fel tudja találni magát a vízben is. Rengeteg mindent játszottunk, amire sosem gondoltam volna, hogy valaha vízben fogom azt játszani. Ez a találékonyság, hogy mindenhol jól tudjuk érezni magunkat, ez az ok, amiért szeretek cserkész lenni. Idén is egy hatalmas élmény volt, már most várom a következő métabajnokságot” – fogalmazta meg élményeit Halász Sámuel.

2021-09-07-350_cserkesz_metazott_tardoskedden_szmcs_2021_1
+7 kép a galériában
Megosztás
Címkék