2018. november 20., 18:42

Rekordszámú látogatót vonzott a füleki vár

Az eddigi legjobb turistaidényét zárta a Füleki Vármúzeum. A tavalyi 28 ezres látogatottságot jócskán meghaladva, idén rekordot döntve, mintegy 31 ezer turistát vonzott a füleki vár. A legtöbb látogató a Történelmi várjátékok és a Múzeumok és Galériák éjszakája rendezvényekre érkezett.

fuleki-var.jpg
Fotó: Schnelczer Zoltán

 

„A saját szervezésű rendezvények közül a legtöbben a Történelmi várjátékokra és a Múzeumok és Galériák éjszakájára voltak kíváncsiak. Nem saját szervezésű, de szintén a várban zajló esemény volt a Palóc húsvét és az Eszterlánc Országos Gyermek-néptáncfesztivál, melyeken további kétezer érdeklődő vett részt. Így valójában 33 ezer látogató fordult meg idén a füleki várban”- nyilatkozta portálunknak Titton Viktória, a Füleki Vármúzeum igazgatója.

Ami szintén idei sajátosság, hogy nőtt a hazai érdeklődők száma. „Míg az eddigi években a látogatók több mint 60%-a külföldről, főként Magyarországról érkezett, idén ez a szám kissé megugrott a hazaiak javára. A látogatók 45%-a volt szlovákiai”- tette hozzá.

A turistaidény minden évben március 15-én kezdődik és november 15-ig tart a füleki várban. Idén viszont újdonsággal készültek, így már Vízkeresztkor megnyíltak a vár kapui. „Január elején megnyitottuk a két vár alatti légvédelmi folyosót, ami rengeteg, mintegy 1700 látogatót vonzott. Itt rendeztük be májusra, a Múzeumok és Galériák éjszakája rendezvényre az új, II. világháborús tematikájú állandó kiállításunkat. Ez a tárlat egész évben érdeklődők ezreit vonzotta. November 15-ig több mint 14 ezer ember fordult meg ott”- közölte. A régészeti feltárások leletanyaga is sokak érdeklődését felkelti, melyek közül a legszebbek az állandó kiállítást gyarapítják.

A Füleki Vármúzeum jövőre a megszokott programokkal várja az érdeklődőket. A márciusi idényt két fotókiállítással nyitják, és további érdekességekkel készülnek az év folyamán. Prioritást élvez a jubileumi 20. Történelmi várjátékok megszervezése. Emellett folytatódnak a régészeti feltárások, illetve az Interreg pályázaton belül megvalósuló felújítási munkálatok is. 

Megosztás
Címkék