Rakottyáson újra nő a rekettye
Homoktövis termesztésével próbálkoznak Rakottyáson. Hagyományápolás és egészséges életmód. A kezdeményezésnek ez a két kulcsszava.
Rakottyás Rimaszombattól 14 kilométerre keletre, a Balog-patak bal partján található kis község. Első írásos említése 1451- ből való. A szóbeszéd szerint a falu egykor közel feküdt Uzapanyithoz. A török elől a lakosság a közeli rekettyésbe húzódott, ahol ma is fekszik.
„A lakosok aztán itt építették fel házaikat, és ez alapján nevezték el a falut Rekettyésnek, és később aztán Rakottyásnak, ami szlovákul homoktövist jelent” - tudjuk meg Rencsok Jánostól, a település polgármesterétől.
Csak rekettye nem termett már a faluban. A falu vezetése viszont szerette volna újra termeszteni ezt a jótékony hatású növényt, ezért bekapcsolódott egy pályázati felhívásba, amely sikeresnek bizonyult. Mára a falu homoktövis ültetvénye már latható eredményeket hozott. „300 bokrot ültettünk el. Már némelyiken látszik is a termés” - tette hozzá. A homoktövis rendkívül egészséges.
Csodanövénynek mondják, hiszen sokféle egészségügyi problémára nyújt megoldást. Védi és erősíti az immunrendszert, növeli szervezetünk védekezőképességének hatékonyságát. Nagy C-vitamin-tartalma miatt ideális megfázások kezelésénél. Kedvezően hat a gyomor- és nyombélfekélyre, védi a májat, csökkenti a vér koleszterinszintjét, s így lassítja az érelmeszesedési folyamatok kialakulását.Segíti a sebgyógyulást, a bőrbetegségek gyógyulását. Ennek köszönhetően az egyik legértékesebb gyógynövény, melyből érdemes rendszeresen fogyasztani. Ebből szeretnének valamilyen helyi terméket létrehozni.
„Az elképzelésünk az, hogy egy helyi terméket, valamilyen szirupot, lekvárt, vagy mézet készítsünk belőle” - zárta szavait. A valódi nagy terméshozamot két éven belül várják. Az első, idei termés, próbatermés lesz, hogy a lakosok megismerkedjenek vele. A falu egyébként az elmúlt években nagy fejlődésnek indult.
Több beruházásba is belefogtak, amit főként pályázatokból finanszíroznak. A következő tervek között a vezetékes ivóvíz, a csatornahálózat megoldása szerepel. Ennek keretében egy modern, progresszív tisztítási módszert, a gyökértisztító rendszert szeretnék alkalmazni. A fejlesztést a leszakadó régiók felzárkóztatására irányuló akciótervből finanszírozzák.