Pünkösdvárás Kassán

2018. május 19., 09:18
Fábián Gergely

Első alkalommal rendezte meg Pünkösdölő elnevezésű pünkösdváró rendezvényét a Rovás társulás Kassán, az Erzsébet utcát található MaJel Rovás Központban.

Öt település, Jablonca, Körtvélyes, Szádalmás, Szeszta és Szilice vállalta el, hogy vendégül látják a látogatókat, akik így számos finomságot, helyi specialitást kóstolhattak meg. Emellett népi forgatag, kézműves vásár is várta azokat, akik ellátogattak a MaJel Rovás Központba. Tűzzománc-készítő, fafaragó, bőrdíszműves, gyöngyfűző, keramikus, ékszer-, táska- és szappankészítő is kínálta portékáit, de mézeskalácsot vagy kézműves szappant is vásárolhattak az érdeklődők. A gyereket kézműves műhely, népművészeti játszóház várta Rigó Béla vezetésével.

Fotó: Fábián Gergő

Az előzetes tervekkel ellentétben Kovács Márton operaénekes és Mézes Mátyás hegedűművész, koncertmester nem tudott részt venni a rendezvényen, helyettük Kováts Marcell népzenész varázsolta el játékával a közönséget.

Magyarország Kassai Főkonzulátusa és Haraszti Attila főkonzul nevében Szénási Lajos konzul köszöntötte a vendégeket, illetve köszönetet mondott a Rovás társulásnak a rendezvény megszervezéséért.

Géresi Róbert református püspökhelyettes, Puss Sándor atya és Vakles Attila görögkatolikus parókus pünkösdi gondolatait osztotta meg az egybegyűltekkel.

Fotó: Fábián Gergő

Géresi Róbert püspökhelyettes úgy vélekedett, nem könnyű pünkösd fogalmát megragadni. Mint rámutatott, a nagy keresztény ünnepek között a karácsony a születés ünnepe, a nagypéntek üzenete az elmúlás, a halál, a szenvedés jelenvalósága, a húsvét üzenete az örök élet reménysége. Mit ad pünkösd? Mit jelent számunkra az, hogy lélek, megújulás, az, hogy Isten lelke megújítja az emberi életet? – tette fel a kérdést. „Először is azt, hogy a lélek hatalma és ereje felülről érkezik. A keresztény gondolkodásmódban az ember nem saját magából bányássza elő a megújulást, hanem nyitott szívvel várja, hogy felülről az Isten lelke, szeretete az emberi életet megújítsa, erős adjon az ember számára arra nézve, hogy Isten hatalmát hirdesse és bizonyságot tegyen” – fogalmazott, egyúttal áldott pünkösdvárást kívánt mindenkinek.

Puss Sándor szerzetes atya arra mutatott rá, hogy már a Teremtés könyvének a legelején ott van Isten lelke, amely a vizek fölött lebegett. „Úgy is mondhatnánk, hogy a vizek a sötétség, a káosz, a zűrzavar, a bizonytalanság, és Isten lelke fölötte van, lebeg fölötte. Nem akarja, hogy a zűrzavar megzavarjon mindenkit, ezért azt kéri, kicsit mi is emelkedjünk föl. Tanuljunk meg lebegni, mert csak akkor találkozunk Isten lelkével” – mondta. Hozzátette, úgy szokta mondani, a Szentlélek az egy szent lelkület, szent lelkesedés. „Látjuk a gyerekeken ezt a lelkesedést, és irigyeljük őket. Mi már nem tudunk így lelkesedni, örülni. Meg kellene tanulni. Meg kell tanulnunk örülni az egyszerű dolgoknak, lelkesedni, és egyszer csak eljön közénk a lélek, a Szentlélek. Ezt kívánom mindenkinek” – zárta gondolatait Puss Sándor.

Fotó: Fábián Gergő

Vakles Attila görögkatolikus parókus arra mutatott rá, hogy pünkösdkor zöld színbe öltözik az egész templom, maga a pap is. „A zöld az életet jelenti, jelképezi. Azt a lelket, melyet Isten belelehelt a teremtésbe, belelehelt az emberbe, és újra belelehelt akkor, amikor kijött a sírból és elküldi a szent lelkét”. Hozzáfűzte, sokféle hagyományt ápolunk, keresztény kultúrát művelünk, de ennek semmi értelme nincs anélkül, hogy személyes kapcsolatot ne ápolnánk az Istennel. „Én azt kívánom mindenkinek, hogy ez, az élet lelke járjon át bennünket és újítson meg mindannyiunkat, közösségeinket” – mondta.

Fotó: Fábián Gergő

A továbbiakban falusi ízek kóstolója, gulyásleves és kézműves sör várta a vendégeket, majd a Voces énekegyüttes adott koncertet, illetve a nagy érdeklődésnek örvendő rendezvény hátralévő részében a Csámborgó népzenei együttes szolgált hangulatos zenei aláfestéssel.