2019. szeptember 4., 08:21

Programajánló az őszi hétvégékre

Bár a naptár szerint már beköszöntött az ősz, nem kell még végleg lemondanunk a hétvégi kikapcsolódásról. Alábbi ajánlatunkra elsősorban a Kelet-Szlovákiában élők figyelmét szeretnénk felhívni.

varbejarat.jpg
Galéria
+17 kép a galériában
Fotó: Zsebik Ildikó

Abaúj megyében jártunk, ahol Boldogkőváralja felett, egy ovális andezittufa hegyen emelkedik a szabálytalan alaprajzú, belsőtornyos Boldogkő vára. Valamikor a tatárjárás után épült, és a kassai utat valamint a Hernád völgyét védte.

A kilátó
A kilátó
Fotó:  Zsebik Ildikó

A néphagyomány szerint egy Bodó nevű aszalómestertől származtatják, aki elbújtatta a tatárok elől menekülő IV. Béla királyt, majd ellátta 7 szekér aszalt gyümölccsel az éhínséggel küzdő Budát. A várat valóban IV. Béla engedélyével emelték, majd az Árpád-ház kihalása után az Amadék birtoka lett. Róbert Károly a Drugeth családnak adományozta, akik megépítették  a vár palotaszárnyát.

Makettek
Makettek
Fotó:  Zsebik Ildikó

Az évszázadok folyamán gyakran változtak Boldogkő urai, többször meg is ostromolták azt, pl. 1674-ben a bujdosó kurucok. A vár múltjának feltárásában az utókor sokat köszönhet Thökölyi Imrének, aki 1682-nam részletesen összeíratta Boldogkő értékeit, berendezéseit. Végül 1701-1702-ben a császáriak robbantásaikkal lakhatatlanná tették.

A kilátóban
A kilátóban
Fotó:  Zsebik Ildikó

Utolsó tulajdonosa 1945-ig—házasság révén —a Zichy család lett, azóta állami tulajdonban van, ill. a falu önkormányzata kezeli. 2002-ben jelentős rekonstrukciós munkálatok és ásatások kezdődtek a várban, többek között ekkor kötötték össze a vár pincéjét és a borozó föld alatti részét.

Bajvívás
Bajvívás
Fotó:  Zsebik Ildikó

Egész évben régészeti, hadtörténeti és  pénztörténeti kiállítás várja a látogatókat, a vár pincéjében pedig egy kovácsműhely, valamint a várbörtön tekinthető meg. Itt látható Közép-Európa legnagyobb ólomkatona kiállítása is,  hatalmas terepasztalokon elevenedik meg az 1312-es rozgonyi, az 1461-es felvidéki, az 1704-es szomolányi, az 1809-es győri és az 1849-es nagyszebeni csata.

A vár belsejében
A vár belsejében
Fotó:  Zsebik Ildikó

2019-ben április 6. és november 3-a között minden hétvégén és ünnepnapon jelmezes tárlatvezetésre kerül sor, amelyben Drugeth Fülöp unokahúga, Mária és udvarhölgyei évszázadokon átívelő időutazásra invitálják a látogatót, megismertetve velük a hét tündér legendáját, a vár építésének történetét, az Anjou-házi királyok korát, a rablólovagokként hírhedtté vált Bebek-család történetét…

Kosztümös tárlatvezetés
Kosztümös tárlatvezetés
Fotó:  Zsebik Ildikó

Ugyancsak látható egy tréfás párbeszédekkel tűzdelt lovagi párbaj is, amelyben a lovagok egy- és kétkezes lovagi karddal, sújtó fegyverekkel /láncos buzogány és csatabárd/vívnak meg egymással, miközben sokat mesélnek a lovagi erkölcsről is. Végül a jelentkező bátor ifjak közül apródot avatnak.

lovagok
lovagok
Fotó:  Zsebik Ildikó

A fáradt vándor a látványosságok megtekintése után a hűvös középkori étterem felé veheti útját, ahol az ínycsiklandó ételek korabeli receptek alapján készülnek, és a kor szokásainak megfelelően kézzel fogyaszthatóak el.

Kiállítás
Kiállítás
Fotó:  Zsebik Ildikó

Már ennyiből is egyértelműen megállapítható, hogy Boldogkő vára gazdag programmal várja látogatóit, pedig nem is szóltunk a májusban tartott Gyümölcsbor- és Fröccsfesztiválról, valamint a középkori várjátékokról.

Egy csatajelenet
Egy csatajelenet
Fotó:  Zsebik Ildikó

Jó hír, hogy szeptemberre is maradt még egy nagyszabású rendezvény: a IV. Csülkös-pálinkás nap /szept. 14./, amely során a kemencékben sült ropogós csülök a birs-, barack- és málnapálinkával együtt minden mennyiségben fogyasztható majd. Az egész napos programot Vikidál Gyula koncertje zárja majd.

A szlovák és a lengyel turisták már felfedezték maguknak a várat, ne maradjon le Ön sem!

maga a kilátás
maga a kilátás
Fotó:  Zsebik Ildikó

 

varbejarat.jpg
Galéria
+17 kép a galériában
Megosztás
Címkék