2018. november 6., 08:28

Pozsonyban már áll a karácsonyfa

Furcsa látvány fogadja a Pozsonyba látogatókat így közvetlenül Mindenszentek után. A kellemes meleg hőmérsékletek mellett, és a sárguló őszi falevelek közepette kicsit szokatlan, ahogy néhányan már a karácsonyi ünnepekre készülődnek.

fa4.jpg
Galéria
+4 kép a galériában
Fotó: Radi Anita

Az Óváros Főterén már múlthét péntekétől megtekinthető egy tizennégy méter magas karácsonyfa. A főváros nyilatkozata szerint azért volt szükséges sokkal korábban felállítani a karácsonyfát, mert az Óvárosi karácsonyi vásárok az idén már november 16-án elkezdődnek, tehát jóval hamarább, mint a szomszédos Hviezdoslavov-téren rendezett adventi vásárok. A vásárok megkezdődése után így már nem lenne lehetőség a karácsonyfa Főtérre való átszállítására.

Fotó:  Radi Anita

Pozsony szóvivője, Zuzana Onufer elmondta, a fát csak közvetlenül a karácsonyi vásár megnyitása előtt fogják feldíszíteni, amely az idén november 23-án kezdődik, és december 22-ig tart.

Az idei pozsonyi karácsonyi vásár ékessége egy harmincesztendős lucfenyő lesz, amelyet egy récsei  lakos ajándékozott a fővárosnak. A karácsonyfa körül már építik a vásári bódékat is, a turisták pedig szívesen fotózkodnak a nem mindennapi látvány mellett.

fa4.jpg
Galéria
+4 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.