2021. november 3., 18:18

Pozsony hétfőtől már piros! Ennél rosszabb besorolásba már nem kerülhet

November 8-tól Pozsony is piros besorolásba kerül a Covid-automata szerint. Ez pedig leginkább az oltatlan személyeket érinti hátrányosan, akik teszt vagy a betegségen való átesettség igazolása nélkül nem mehetnek étterembe vagy edzőterembe.

Fotó: TASR/Martin Baumann

Erre Matúš Vallo, Pozsony főpolgármestere hívta fel a figyelmet.

Ennél rosszabb besorolásba a főváros már nem kerülhet, mert az 50 év feletti lakosság magas oltottsága miatt két fokozatot is javított a besorolásán.

Vallo szerint a helyzet súlyos és a már említett előnyök nélkül, Pozsony is a fekete fázisba kerülne.

A jövő héttől bár szigorodnak a járványügyi előírások, semmit sem zárnak be, a teljesen beoltottak rezsimében fognak működni az egyes szolgáltatások. Az oltottak, teszteltek és Covidon átesettek rendszerében pedig már csak feleannyi kapacitással működhetnek, mint a narancsszínű fázisban. A kültéri tömegrendezvényeken maximálisan 150-en vehetnek részt. Az alap rezsim több rendezvény és szolgáltatás esetében (fitnesz, uszodák, elszállásolás) teljesen megszűnik, vázolta a változásokat Vallo.

A szigorítások is tükrözik, hogy a járványhelyzet a fővárosban is súlyos, és a legfontosabb most annak elkerülése, hogy a kórházak megteljenek covidos betegekkel.

A városvezető mindenkit arra kért, ne becsüljék le a helyzetet, legyenek felelősségtudatosak és körültekintőek.

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.